Lemond-e Máté Gábor? - megkérdeztük a Katona József Színházat

Máté Gábor, színész, rendező, 2023
Budapest, 2012. március 5. Máté Gábor színművész, a Katona József Színház igazgatója interjút ad irodájában az MTI újságírójának 2012. március 5-én. A felvétel a Kulturális Szerkesztőség a Katona József Színház - További bemutatók és vendégjátékok az évadban című írásához készült. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Példátlan botrány tört ki a Katona József Színházban: kiderült, hogy a Máté Gábor vezette színház a Gyurcsány-párt tagjainak nagy kedvezménnyel adja a színházjegyeket. A botrány olyan nagy, hogy már a főváros baloldali vezetése is kénytelen volt vizsgálatot elrendelni.
Vágólapra másolva!

"November végéig kedvezményesen – akár 30 százalékkal olcsóbban – vásárolhatsz jegyet Budapest egyik legjobb színházába, a Katona József Színházba!" – íme egy sor a Gyurcsány-párt tagjainak szánt levélből, ami a napokban nagy nyilvánosságot kapott, és felháborított nemcsak színházrajongókat, de más színházak vezetőit, sőt: még Baranyi Krisztina budapesti baloldali polgármestert is.

Baranyi – aki egykor a DK támogatásával indult a ferencvárosi polgármesteri székért – Facebook-posztban ítélte el a Gyurcsány-párt híveinek szóló jelentős kedvezményt.

Baranyi Krisztina a színházban indult belső vizsgálatról is posztolt, amelynek eredményeiről még nem tudni semmit.

A botrányos esetet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója megengedhetetlennek nevezte, szerinte „rossz irány" a DK-soknak szóló 30%-os kedvezmény. A Magyar Teátrumi Társaság elnöke úgy véli, hasonló kedvezményeket egy felelős színház inkább nehézséggel élő társadalmi csoportoknak ajánlhat fel.

– tette hozzá.

Az akciót még a baloldali Jordán Tamás, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója és örökös tagja sem tartotta helyesnek - bár erősen reménykedett abban, hogy csak valami félreértésről van szó. Természetesen félreértésről szó sincs, a

Katona József Színház a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy a DK-tagoknak kedvezményt biztosítanak az előadások jegyáraiból. Közlésük szerint 28 kedvezményes jegyet vásároltak DK-sok november 21. és november 25. között.

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója eddig még nem vállalta a felelősséget az ügyben Forrás: MTI/Kallos Bea

Az Origo megkeresésére Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője nem volt hajlandó válaszolni, mondván nem rá tartozik.

Ezért most megkerestük magát a színházat a kérdéseinkkel. Érdeklődtünk a kedvezmény hátteréről, a történtek miatt indult belső vizsgálatról és annak eredményéről, valamint arról is:

Máté Gábor igazgató hibásnak érzi-e magát a történtek miatt, vagy fontolgatja-e a lemondását?

A fővárosiak pénzéből fenntartott, pártszimpátia alapján jelentős kedvezményeket osztogató intézmény nem válaszolt a kérdéseinkre.

Érdemes felidézni, hogy a Katona József Színház és a Gyurcsány-család vezette Demokratikus Koalíció együttműködése régebbre nyúlik vissza: 2019-ben például Gyurcsány Ferenc hírlevelében népszerűsítették a Katona által szervezett kormányellenes tüntetést, amelyen az intézményhez köthető színészek, rendezők is beszéltek.

Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy

Gyurcsány főpolgármester-jelöltje, a Budapestet káoszba vezető Karácsony Gergely a cégvezetői között szétosztott 300 milliós prémium-keretéből a Katona József Színház igazgatójának 6,3 millió forintot irányzott elő.

Hűtlen kezelés, korrupció árnyéka vetül a Katonára

A korrupció speciális, színházi formájának nevezte az Origónak a Katona József Színház botrányát Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Beszélt arról is: a politikai felelősség kérdése is egyértelműen felvetődik, egy önkormányzatnak ugyanis felelősen kell gazdálkodnia, itt pedig konkrétan az adófizetők pénzéből akarják kiegészíteni a DK-s párttagok jegyár-kedvezményét.

A Századvég tanácsadója szerint

az ügy morálisan is elfogadhatatlan, az átlagembernél sokkal tehetősebb baloldali politikusoktól pedig arcátlan,

hogy elvárják, hogy kedvezményes jegyeket igénybe véve nézhessenek meg színházi előadásokat.