Szentkirályi Alexandra: A baloldal bukása után szövetséget kötöttünk a nyugdíjasokkal

Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra, kormányinfó, sajtótájékoztató, sajttáj, Miniszterelnöki Kabinetiroda, 2023. 09. 28.
Szentkirályi Alexandra a kormányinfón 2023. szeptember 28-án
Vágólapra másolva!
Az idősek világnapja alkalmából köszöntötte a nyugdíjasokat Szentkirályi Alexandra. "Köszönjük nekik, hogy Magyarország legnehezebb időszakaiban: a világháború után, a kommunista diktatúra alatt, a szocializmus szűk évtizedeiben és a rendszerváltás után is kitartottak, dolgoztak, és gondoskodtak a családról" - fogalmazott a kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videóban. 
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra szerint ez nem volt könnyű nekik. "Sok dolog, ami ma nekünk természetes, az nekik egyáltalán nem volt az. Sokuktól az akkori hatalom elvett mindent" - tette hozzá, utalva a háború és a bebörtönzés borzalmaira, meg arra, hogy sokuktól elvették a tanulás, a munka, az utazás lehetőségét is.

- szögezte le a kormányszóvivő.

Majd kiemelte, hogy 2010 óta az idősek megbecsülése a kormányzati értékrendszer része lett, ugyanúgy, ahogy a gyermekes családok támogatása is. Ezután Szentkirályi Alexandra felsorolta, a jobboldali kormány miben segítette a nyugdíjasokat.

"Törvénybe foglaltuk, hogy a nyugdíjak értékét minden körülmények között - a mostani háborús körülmények között is - megőrizzük" - húzta alá. Éppen ezért minden évben garantált az inflációkövető nyugdíjemelés, ennek jegyében januárig érkezni fog visszamenőleg a nyugdíjemelés és az újabb nyugdíjemelés. De a kormányszóvivő szót ejtett a nyugdíjprémiumról is, ami megfogalmazása szerint újra fog érkezni, amint azt a háborús helyzet lehetővé teszi. "Visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldali kormány elvett tőlük" - fűzte hozzá.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy novemberben ismét érkezik a nyugdíj-kiegészítés. Átlagosan 78 ezer forint pluszpénz jár az érintetteknek, mert az infláció magasabb volt az év elején vártnál.