Így törölné el a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal a rezsicsökkentést

Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter, montázs
Vágólapra másolva!
A baloldal a kezdetektől ellenezte a magyar családokat segítő rezsicsökkentés bevezetését, ha pedig rajtuk múlt volna, eltörölték volna az intézkedést. Korábban Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje arról értekezett, hogy érezni kell az energiaár növekedését, míg Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy a rezsicsökkentés „az egy hülyeség", írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az elhúzódó ukrajnai háború, az elhibázott brüsszeli szankciók következtében egész Európában az egekbe szöktek az energiaárak. Európában csak Magyarországon védik rezsicsökkentéssel a családokat, és a kormány a jövőben is ezt fogja tenni. A rezsicsökkentés fenntartásával az átlagfogyasztás erejéig valamennyi magyar háztartás továbbra is rezsicsökkentett árat fog fizetni – hangzott el azon az egyeztetésen, amit Orbán Viktor miniszterelnök az energia-veszélyhelyzet és a rezsicsökkentés megvédésének ügyében hívott össze kedden.

A magyar családok háromnegyede átlagfogyasztó, így őket továbbra is száz százalékban védi a rezsicsökkentés, és az átlagfogyasztásig továbbra is mindenki havi csaknem 159 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel.

A rezsicsökkentés a jelenlegi háborús energiaválságban is védi a magyar családokat, azonban ha a baloldal lenne hatalmon, akkor megszüntették volna az intézkedést, a magyar embereknek pedig piaci árat kellene fizetniük a villanyért és a gázért. Az utóbbi években számos alkalommal kiderült, hogy a baloldal nem támogatja az utóbbi tíz év legsikeresebb kormányzati intézkedéseit.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán/Mohai Balázs

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter márciusi élő videó-bejelentkezésében például arról beszélt, hogy az Európai Unióban sehol máshol nincs sem rezsicsökkentés, sem hatósági benzinár, és mégis boldogabb, fejlődőbb, gazdagabb országok. Emellett korábban Márki-Zay azt is ecsetelte, hogy igenis érezni kell az energiaár-növekedést.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is hasonló véleményt fogalmazott meg. A pártelnök még 2014-ben egy interjúban arra a kérdésre, hogy mi lesz a baloldal közös álláspontja a rezsicsökkentésről, egyszerűen úgy válaszolt, hogy a rezsicsökkentés „az egy hülyeség".

Az MSZP előválasztási programja pedig azt tartalmazta, hogy korábban nem is volt a rezsiben extraprofit. Mint írták, „a 2014-es választások előtt csalárd kampányt indítottak rezsicsökkentés címen. Csalárd volt, mert nem volt jellemző az extraprofit az energetikában."

A baloldal – azok után, hogy magyar családok százezreit hozták volna nehéz helyzetbe az olcsó energiaárak megszüntetésével – most a rezsicsökkentés megváltozott részletszabályai miatt támadja a kormányt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti bejelentése után – miszerint a rezsicsökkentés a jövőben csak az átlagfogyasztásig fog járni – Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke gúnyos hangvételű Facebook-posztot szentelt annak, hogy a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett. A Momentum mindeközben közleményében azt állította, hogy a Fidesz magára hagyta az embereket, míg a Jobbik Facebook-oldalán azt hirdette, hogy a kormánypártok becsapták az embereket.