Mit jelent a dollárbaloldal nyafogása és sipítozása?

Nemzeti konzultáció, 2022.10.14., európai uniós szankció, Budapest, posta, kézbesítés
Budapest, 2022. október 14. Az európai uniós szankciókról szóló nemzeti konzultáció kérdőíveit kézbesíti egy postás Budapesten 2022. október 14-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Most is sötét viharfelhők gyülekeznek, elsősorban a brüsszeli bürokraták huhogása, sipítozása okán bevezetett értelmetlen szankciók miatt, amelyek romba dönthetik Európa több száz-, nem egy esetben több mint ezeréves nemzeteit és országait. Ebben a súlyos helyzetben tanácskozik újfent Magyarország Kormánya a választókkal. L'ané György, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzőjének írása az Origónak.
Vágólapra másolva!

Egyszer és mindenkorra tegyük világossá: a nemzeti konzultációk szervezése a magyar kormány egyedülálló kezdeményezése a fejlett alkotmányos jogállamok társaságában. Magyarország nemzeti kormányait az elmúlt tizenkét évben gyakran támadták azzal, hogy az országot „demokratikus deficitbe" lökik, köztük a jogállamiság egyik fontos kritériumának, a társadalmi kontrollnak a kiiktatásával. Ezzel szemben a jogállamisági kritériumoknak elvben megfelelő államok közül egyedülálló módon, saját iniciatívából konzultál polgáraival az országgyűlési választások közötti időben, és a konzultációk nyomán nem egyszer kezdeményez népszavazást, mint legutóbb a migráció vagy a genderideológia kapcsán.

A részvételi demokrácia eme intézménye által is biztosítja a törvényhozás és a kormányzás folyamatos, a törvényin túli elvi és társadalmi legitimitását, megerősítve a tényleges, tételes jogban rögzített demokratikus felhatalmazást. A nemzeti konzultáció során olyan élénk vita alakul ki, amelyben még az ellenzéki politikusok és médiumok is akarva-akaratlanul a konzultáció témájáról beszélnek és megfogalmazzák saját alternatívájukat.

Forrás: MTI / Balogh Zoltán

Tragikomikusnak mondható, hogy miközben a Magyarországot támadó politikai klikkek, elsődlegesen egyes nyugat-európai kormányfők sohasem kérdezik meg az embereket, a politikai hatalom birtokában a társadalomra oktrojálják világmegváltó ötleteiket, amikről a választási kampány során egy szót sem ejtettek. Így erkölcsi felhatalmazásuk sincs azok megtételére, mivel nem képviselik azokat, akik a képviseletükre felhatalmazták őket.

A magyar kormány a hatalmával nem visszaél, hanem él. Nem zsarnokoskodva, hanem a választókkal együttműködve. Felelősségteljesen konzultál az egész nemzet sorsát érintő súlyos kérdésekkel kapcsolatosan azokkal, akiktől a felhatalmazását kapta és akiket ezek a döntések leginkább érintenek. Velünk.

A dollárbaloldal nyafogása és sipítozása, erőszakossággal párosult gyengesége frusztráltságából ered. Frusztráltak, hiszen külföldi megbízóik hiába öntik nekik számolatlanul a pénzt, hiába gurulnak a dollárok, a választásokon rendre alulmaradnak. Alulmaradnak, mert a választók nagyon jól tudják, hogy ezen módszereik mellett, ha övék lenne a hatalom, egy nép nem szabadnak, hanem elhagyatottnak érezhetné magát. A magyarok nem akarnak nemzeti politika helyett gyarmati elnyomatást, mert 2010 előtt látták, hogy az hova vezet.

A valódi nemzeti politika erő, amely vonzást ad, amihez ragaszkodik és ami iránt bizalommal van az őt megválasztó nép, mivel ő is bizalomteljesen fordul hozzá, konzultál, tanácskozik vele. Nem felejti, hogy felhatalmazását az őt megválasztóktól kapta. A hazánk így lesz otthonunkká és bármilyen Magyarországot ostromló vihar esetén is megmarad komfortérzetünk. Tudjuk, hogy itthon vagyunk.

Most is sötét viharfelhők gyülekeznek, elsősorban a brüsszeli bürokraták huhogása, sipítozása okán bevezetett értelmetlen szankciók miatt, amelyek romba dönthetik Európa több száz-, nem egy esetben több mint ezeréves nemzeteit és országait. Ebben a súlyos helyzetben tanácskozik újfent Magyarország Kormánya a választókkal. Vegyünk részt ebben tevékenyen, mert számít a véleményünk!

Szerző: L'ané György elemző, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány