Brutálisan megvertek három nőt egy oroszlányi utcán

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a súlyos testi sértéssel gyanúsított, oroszlányi férfinak, aki május 24-én egymás után három nőt is megvert. Mivel a férfi és ügyvédje fellebbezett, a végzés nem végleges.
Vágólapra másolva!

Május 24-én, kedden 19 óra körül Oroszlányon egy férfi durván szidni kezdett egy nőt az utcán.

Aztán kétszer tiszta erőből ököllel arcon vágta.

Az áldozat lánya is látta, mit tett. Megpróbálta megvédeni az anyját úgy, hogy közéjük állt. A férfi még kétszer arcon ütötte az idősebb nőt, akinek elindult az orra vére és a szeme alatt duzzanat keletkezett.

illusztráció Forrás: pixabay.com

A támadó a nő lánya felé fordult, akit mellkason rúgott és földre lökött. Ő könnyebb, zúzódásos sérülésekkel megúszta az esetet. A harmadik nő már nem volt ilxen szerencsés, amikor megpróbált a két nőn segíteni, a támadó rá is lecsapott.

Olyan erővel ütötte meg az arcán, hogy elvesztette az eszméletét és a földre rogyott.

Ezután a férfi fejbe rúgta földön fekvő áldozatát, aki súlyos fejsérülést szenvedett.

Az ügyészség javasolta, hogy a bíróság tartóztassa le a férfit egy hónapra. Kiderült, hogy a támadót korábban már nyolcszor ítélték el, ezért az ügyészek szerint fennáll nála a bűnismétlés illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye. A tatabányai bíróság bírója egyetértett az ügyészekkel és elrendelte a férfi letartóztatását, ami nem végleges, mert védelem fellebbezett a döntés ellen.