Tíz bukott baloldali, egyikük sem hajlandó lemondani

Kanász-Nagy Máté(LMP, Újpest), Cseh Katalin, Kunhalmi Ágnes, Karácsony Gergely
Kanász-Nagy és barátai. Kunhalmival, Cseh Katalinnal és Karácsony Gergellyel együtt mással van elfoglalva. Minden fontosabb, mint az idősek megbecsülése és támogatása.
Vágólapra másolva!
Hiába bukott meg a stratégiájuk, hiába buktak a választáson, hiába építették le pártjukat, nem mondanak le, továbbra is ők a baloldal vezetői. A baloldali pártok elnökei továbbra sem mondanak le, pedig a választás után kialakult baloldali belharc is azt mutatja, hogy teljes bukás volt az „összefogás", és hogy hamisan hitegették a párttagságot és szavazóikat hónapokig azzal, hogy nyerhetnek a választáson. Láthatóan a baloldal vezető politikusait továbbra is csak saját pozíciójuk érdekli.
Vágólapra másolva!

A baloldal olyan rosszul szerepelt a választáson, hogy most csak a szűk pártelit jutott be az Országgyűlésbe, és a demokratikus az lenne, ha a baloldali pártvezetők minimum felajánlanák a lemondásukat, vagy bizalmi szavazást kérnének, de ezt nem teszik meg, mert akkor az elitpozíciójukat veszítenék el, mondta el a napokban az Origónak Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

A baloldal olyan rosszul szerepelt a választáson, hogy most csak a szűk pártelit jutott be az Országgyűlésbe Fotó: Koncz Márton - Origo

Az országgyűlési választás óta eltelt időszakban bőven lett volna ideje lemondania a pártvezetőknek, ezt azonban nem tették meg, sőt, olyan baloldali belharc alakult ki, ami csak azt mutatja meg, hogy teljes bukás volt az „összefogás”, és hogy hamisan hitegették a párttagságot és szavazóikat hónapokig azzal, hogy nyerhetnek a választáson.

- ezt Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke jelentette ki az ATV műsorában, aki szerint a pártelnököknek „minimum fel kellett volna ajánlaniuk a lemondásukat”.

Ez azonban nem történt meg.

Ilyen-olyan csellel mentik pozíciójukat

Vasárnap jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, hogy pártja tisztújításán nem indul újra a társelnöki pozícióért, viszont frakcióvezető kíván maradni. Hasonlóan tett néhány héttel ezelőtt Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, aki szintén bejelentette, hogy nem indul újra a társelnöki pozícióért. Azóta Szabó Tímea egy zárt Facebook-csoportban állítólag szintén erről írt - legalábbis ezt íratta meg a hvg.hu nevű baloldali lappal. Viszont a cikk szerint ő is frakcióvezető akar lenni, ahogy Tóth Bertalan, ami semmilyen formában nem nevezhető felelősségvállalásnak. Arról nem is beszélve, hogy ez nem lemondás: tehát

se Tóth Bertalan, se Karácsony Gergely, se Szabó Tímea nem mondott le.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke szerint pedig szerinte hiába mondanának le, "nincs váltósor".

Kunhalmi Ágnes szerint hiába mondanának le, "nincs váltósor" Forrás: Facebook

A mára szinte teljesen jelentéktelen LMP társelnökei, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté is megtartották pozícióikat. Felelősségvállalás és lemondás helyett Kanász-Nagy Máté inkább bűnbakot keresett, és Márki-Zay Pétert hibáztatta a választási kudarcért. A választás másnapján úgy fogalmazott:

lehet, hogy nem tett jót, hogy Márki-Zay egy végtelen monológgá változtatta a kampányukat.

Az sem zavarja a párt vezetőit, hogy önállóan még frakciót sem tudnak alakítani, és a Gyurcsány vezette DK-nak kell kisegítenie őket, még így sem érzik szükségét a lemondásnak, hiszen így legalább egy mára már mérhetetlen támogatottságú párttal - a baloldali háttérmutyinak köszönhetően - bejutottak a Parlamentbe.

Jakab Péter most már Márki-Zay Pétert hibáztatja a csúfos baloldali kudarcért Forrás: Facebook

Jakab Péter, a Jobbik elnöke sem érzi felelősnek magát azért, hogy a Jobbik támogatottsága az elmúlt négy évben hatalmasat zuhant – nyilvánvalóan azért, mert a párt betagozódott Gyurcsány alá a baloldalra.

A Jobbik az elmúlt években elveszíthetett 700-800 ezer szavazót, ennek ellenére Jakab nem mondott le elnöki tisztségéről.

Ugyanakkor pártelnöki mandátuma csak 2022. június 30-ig tart, így nem dőlhet hátra. A politikus azonban „a támadás a legjobb védekezés” taktikáját követi, és már a választás estéjén megnevezte, hogy szerinte ki a felelős a bukásért: Márki-Zay Péter. Pedig épp ő hangoztatta, hogy csak Márki-Zay Péterrel nyerhetnek, és épp a Jobbik vesztett több százezer szavazót.

A Momentum elnöke, Donáth Anna még a Momentum csúfos előválasztási szereplése után kapta meg a pártelnöki pozíciót. Akkor Fekete-Győr András kínos szereplése után a tagság őt választotta meg elnöknek.

Donáth már egyik első, pártelnökként adott nyilatkozatában kritizálta Márki-Zay Pétert és az előválasztás utáni időszakot, a baloldali koalíció nyilvánvaló bukása után, a választás estéjén pedig álságos módon állt ki Márki-Zay Péter mellé a színpadra.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ráadásul annak ellenére, hogy a Momentum kompetenciáját bizonygatva többször kritizálta az „összefogást”, hónapokig hitegette a párttagságot és a szavazóit azzal kapcsolatban, hogy a baloldal győzhet a választáson. Még a választás napján is azt mondta, hogy „az összefogás hegyeket mozgatott meg”.

Bár a csúfos vereség után azonnal „bocsánatot kért” a választóiktól, a Momentum állapotát jól mutatja, hogy a választás után nem sokkal kilépett a Momentum frakciójából egy pécsi képviselő.

– kommentálta döntését Facebook-bejegyzésében a helyi momentumos politikus, aki azt is megerősítette, hogy a mandátumáról nem mond le.

Donáth Anna mindezek ellenére pártelnök, nem mond le pozíciójáról,

sőt azt hangoztatja, hogy szerinte túl sok párt van a baloldalon.

Akik egymásra mutogatnak

Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay Péter, Márki-Zay szerint Gyurcsány a felelős a baloldal választási vereségéért. Ezt a választás után szinte azonnal világossá tették, hiába állították korábban hónapokig azt, hogy együtt sikeresek lehetnek.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán/Mohai Balázs

Az elmúlt hetekben mindkét politikust számtalan bírálat érte, mégis

mind a ketten ugyanott folytatják, ahol abbahagyták.

Márki-Zay Péter nem tett le pártalapításai terveiről, és továbbra is aktív részese akar lenni a magyar közéletnek.

Gyurcsány Ferenc pedig nyilvánvalóan nem látja okát annak, hogy lemondjon: a DK-é a legnagyobb baloldali frakció az alakuló Országgyűlésben, Gyurcsány pedig továbbra is a baloldal legbefolyásosabb szereplője, irányítója.