Vallomás: A szocialista Horváth Csaba egy Kálvin téri kávézóban vett át vesztegetési pénzeket

Horváth Csaba a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fővárosi közgyűlési frakcióvezetője Horváth Csaba a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fővárosi közgyűlési frakc
Horváth Csaba
Vágólapra másolva!
Egy, a Magyar Nemzet birtokába jutott vallomás szerint Horváth Csaba, Zugló jelenlegi szocialista polgármestere az a személy, aki miután a kerületi parkolási bevételekből realizált nyereség felét elkérte magának és társának, még három alkalommal hárommillió forintot követelt és kapott külön. Cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja. Az összegeket a XIV. kerületi parkolási cég egyik vezetője egy Kálvin téri kávézónál adta át. Legalább három alkalommal, és legalább 3 millió forint vesztegetési pénzt, a vallomás szerint összesen 10-12 millió forintot.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet megszerezte Fuzik Zsolt terjedelmes gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit. A férfi fontos információkat osztott meg a nyomozókkal a Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármestert is érintő korrupciós ügyben. A vallomásból részletes kép bontakozik ki arról, hogy ki, mikor, hol és mennyi vesztegetési pénzt kaphatott.

Horváth Csaba (j) és Karácsony Gergely 2019. január 20-án Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleménye szerint 2016-ban Horváth Csaba – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. A KNYF beszámol arról is, hogy „mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt."

A lap birtokába került vallomásrészletek alapján a három alkalommal hárommillió forintot kérő helyi politikus szintén Horváth Csaba polgármester lehet.

A pénzek átadásáról Fuzik így vallott:

– mondta Horváth Csabáról és társáról. Kiemelte: „Biztos vagyok benne, hogy a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajtam kívül."

Horváth Csaba Fotó: Bielik István - Origo

Fuzik elmondta a nyomozó hatóságoknak, hogy

– Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig [...] Horváth Csabának 3-4 alkalommal adtam át összesen kb. 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor ezt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt – mondta Fuzik a hatóságoknak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben más szocialista politikus is érintett.

A botrány szerdán reggel robbant ki, amikor a hatóságok házkutatást tartottak a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél és Horváth Csaba MSZP-s polgármester otthonában. A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki a kerületvezetőt és egy politikustársát. A hírek szerint Horváth nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, a továbbiakban szabadlábon védekezhet. A politikus az esettel kapcsolatos közleményében a „rezsim" üldözöttjeként hivatkozik saját magára.

Sajtóhírek szerint az ügy alapja, hogy 2021 nyarán a NAV bevetési egysége a Terrorelhárítási Központ segítségével országszerte nyolcvan helyszínen csapott le bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Ekkor harmincöt embert kihallgattak, három gyanúsítottat pedig azonnal le is tartóztattak. A gyanú szerint 19 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat a SYS IT Services Kft. és a cég alá tartozó harminc további gazdasági társaság. Ennek az ügynek az egyik gyanúsítottja Fuzik Zsolt, aki mint látható, Horváth Csaba ügyében is érintett. A gyanú szerint 4 milliárd forintnyi kár érhette a költségvetést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!