A baloldal mindent megtenne a hatalomért

márki zay péter, vidékiek
Vágólapra másolva!
A baloldal annyira elkeseredett, hogy mindent megtenne a hatalomért - jelentette ki a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Deák Dániel Gyurcsány jelöltje egy korábbi nyilatkozatára utalva úgy vélekedett, számon tartják, hogy melyik pártban hány zsidó van, vagyis - mint mondta - Márki-Zay Péter antiszemita kijelentéseket tett. Az ilyen nyilatkozataiba illeszkedik a legutóbbi, fasisztákat és kommunistákat emlegető megszólalása - tette hozzá.

Az elemző szerint egyértelmű, hogy Márki-Zay a Jobbikra gondolt, amikor fasisztázott, de ezt most próbálja megmagyarázni.

- emelte ki Deák Dániel.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Márki-Zay kommunikációjának már most bomlasztó hatása van: bizonyos körzetekben az ellenzéki jelöltek inkább függetlenként indulnak, és

az egész baloldali összefogás támogatottsága is csökken Gyurcsány Ferenc jelöltje miatt.

Az elemző úgy értékelte, hogy amikor ilyen mondatok hagyják el egy politikus száját, akkor gyakorlatilag "aláírta a saját politikai halálos ítéletét", tehát ez politikai öngyilkosságnak is nevezhető.