Az ismert virológus szerint az oltatlanok miatt berobbanhat a negyedik hullám

corona koronavírus covid 19 injekció oltás vakcina
Vágólapra másolva!
Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas ahhoz, hogy berobbantsa a negyedik hullámot Magyarországon is - hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus a Magyar Nemzet kérdésére.
Vágólapra másolva!

A szombati lapszámban megjelent interjúban a professzor azt mondta, hogy csak az oltásokkal lehet csökkenteni a pandémia veszélyét.
A koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője szerint

már borítékolható, hogy Európában a delta variáns idézi elő a következő hullámot, amely biztosan erősebb lesz az elsőnél.

Jakab Ferenc kijelentette, hogy egyértelműen van ok az aggodalomra. Azt lehet látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben.
Előrejelezhető, hogy Európában a delta variáns idézi majd elő a negyedik hullámot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is erre figyelmeztet - közölte a virológus.

Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák" - jelentette ki.

Még mindig vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen - az oltás életet ment Forrás: Shutterstock

Közölte:

arra lehet számítani, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, viszont gyengébb a harmadiknál.

"Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni"
- fogalmazott.

A professzor azt mondta, hogy ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám. Hozzátette: kis szerencsével "az augusztust még megússzuk".

Jelezte: a következő hullám már jobban fogja érinteni a fiatalabbakat, ami részben azzal magyarázható, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság.

Mindenképpen kijelenthető, hogy

az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású.

A fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással - hangoztatta a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a Magyar Nemzetnek.