Áfacsaló bűnbandára csapott le a NAV - videó

NAV elfogás áfacsalók
Vágólapra másolva!
Akár 10 év börtönt is kaphatnak annak az alumínium-kereskedellem foglalkozó bűnszervezetnek a tagjai, akik mintegy hat milliárd forint áfát csaltak el.
Vágólapra másolva!

Hatmilliárdos kárt okozott a költségvetésnek az az alumíniummal kereskedő bűnszervezet, melynek tagjait a közelmúltban fogta el a Nemzeti Adó- és Vámihivatal (NAV) - írja közösségi oldalán a szervezet.

Az akció során a nyomozók

50 helyszínen kutattak bizonyítékok után.

A bűnszervezettől 8 millió forint bankszámlapénzt, több mint 100 millió forint készpénzt, 117 millió forint összegben gépjárműveket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak, továbbá 900 millió forintot meghaladó értékben ingatlanokat zároltak.

Külföldi bankszámlákat is biztosítottak csaknem 55 millió forint értékben.

A szervezet közleménye szerint a bűnszervezet Közösségen belülről alumíniumtömböket vásárolt, majd Magyarországon,

színlelt belföldi értékesítések és valótlan belföldi beszerzések sorozatával kerülte el az áfafizetést.

A felépített számlázási láncban majdnem hatmilliárd forint áfa tűnt el.

– A bíróság négy fő letartóztatását, egy fő bűnügyi felügyeletét rendelte el. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik. A bűnszervezet vezetői akár 10 év börtönt is kaphatnak – írják.