V4NA: A nácizó Donald Tusk eltitkolta, hogy nagyapja Wehrmacht-katona volt

Vágólapra másolva!
Donald Tusk 2005-ben a lengyel kampányban kénytelen volt magyarázkodni nagyapja wehrmacht-os múltja miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Ekkor tudta meg a lengyel közvélemény ezeket a választásokon induló jelöltről. Önmaga nem tartotta fontosnak, hogy megmagyarázza, hogy elmondja mindaddig, míg ezt újságírók elő nem ásták. Tusk ezt igyekezett úgy magyarázni, hogy nagyapja nem önként jelentkezett a Wehrmachtba szolgálatra. Történészek szerint azonban ez nem igaz, Józef Tusk a karrierje érdekében csatlakozott a náci hadsereghez.
Vágólapra másolva!

A lengyel közvéleményt mélyen érintette, hogy az elnökjelölt Tusk családjából valaki a német hadseregben szolgált a világháború alatt, ezért magyarázkodni kényszerült.

Azzal védekezett akkor, hogy erről ő is csak most szerzett tudomást. Úgy fogalmazott azonban: "Nincs mit sajnálnom, ez a családom története. Történészként és emberként pedig inkább ismerem a fájdalmas igazságot, mint a kellemes hazugságot."

A 2005-ös lengyel elnökválasztási kampányban több fotót is közölt a sajtó, melyen, mint írják, Donald Tusk nagyapja, Józef Tusk látható. A napvilágot látott képek közül néhány eredetét ugyan vitatták.

A képen a sofőr Józef Tusk Forrás: V4NA

Mindezek fényében meglepő, hogy Tusk a héten maga is nácizásba kezdett egy interjúban.

Egyébként nem ő volt az első uniós tisztségviselő, akiről kiderül, hogy az apja vagy nagyapja náci szolgálatban állt. Befolyását latba vetve még a róla szóló Wikipédia-szócikkből is kivetette a II. világháború után háborús bűnösként életfogytiglani börtönre ítélt nagyapjáról szóló részeket Martin Selmayr, az EB volt főtitkára. Másik nagyapja is vezérkari főnök volt Hitler hadseregében.

Donald Tusk szavaira reagálva Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Twitteren ezt írta:

Az egyre inkább „el-anne-applebaumosodó" Donald Tusk, az Európai Néppárt vezetője náci párhuzamot vont a magyar miniszterelnökkel és a koronavírus elleni intézkedésekkel kapcsolatosan, majd „blitzkrieg"-re szólít fel a gazdaságot illetően. Lehet, hogy még nem heverte ki a 2005-ös csúnya vádaskodást, ahol az alábbi fotót is felhasználták ellene?

A Pesti Srácok idézi Petri Lukács Ádámot, aki azt írta:

Tusk mondata azért végtelenül fájdalmas, mert megalázza, semmisé teszi mindazoknak a halálát, szenvedését, akik a holokauszt, a SOÁ áldozatai voltak.

– írta Petri Lukács Ádám, aki hozzáteszi: