Megkezdték a déli összekötő vasúti híd felújítását és bővítését – képek

Déli összekötő vasúti híd, vonat, felújítás
Budapest, 2020. április 3. Tehervonat közlekedik az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti hídon 2020. április 3-án. Megkezdődtek a híd felújításának és bővítésének munkálatai. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Megkezdődtek a déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének munkálatai. A híd melletti pillérekre helyezik majd rá az új hídszerkezeteket.
Vágólapra másolva!
Tehervonat közlekedik az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti hídon 2020. április 3-án Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mint korábban megírtuk, a Déli összekötő vasúti híd felújításával, azaz a meglévő két vágány mellett egy újabb kiépítésével folytatódik. Tervezik a hídhoz vezető pályák bővítését is három-, illetve ahol a körülmények lehetővé teszik, négyvágányúra, és a fejlesztés része Ferencváros vasútállomás szűk keresztmetszetének feloldása.

Az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti híd (jobbról) melletti pillérek 2020 április 3-án. Ezekre helyezik majd rá az új hídszerkezeteket Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A fejlesztés célja a vasútforgalmi kapacitás növelése a ferencvárosi megállóban, amely közvetlenül kapcsolódik a bővülő és megújuló fővárosi déli vasúti összekötő Duna-hídhoz.

Az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti híd elhasználódott szerkezete Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A tervezett egyvágányos, többtámaszú rácsos acélhíd felszerkezete közös alépítményekre támaszkodik. Ezeket az új felszerkezetek fogadására át kell alakítani, továbbá új, cölöpfalas hídfőt kell építeni a budai oldalon - írja a Magyar Építők.