Lezárják a budapesti buszok elejét, a sofőrök védelmében

Vágólapra másolva!
Fontos és helyes intézkedésnek tartja Vitézy Dávid, hogy hétfőtől a buszsofőrök védelmében lezárják a BKV-buszok elejét.
Vágólapra másolva!

Fontos és helyes intézkedés, azok védelmében, akik nélkül esély sem lenne a rendszer működésének fenntartására - írta a Facebookon Vitézy Dávid azzal kapcsolatban, hogy hétfőtől Budapesten is bevezetik az első ajtó környezetének lezárását a járművezetők védelmében.

Fotót is megosztott arról, hogy fog kinézni ez a gyakorlatban:

A BKK közleménye szerint az elővigyázatosságból bevezetett átmeneti, határozatlan időre szóló intézkedés célja, hogy minimálisra csökkentse az esélyét a buszvezetők koronavírusos megbetegedésének. Budapesten naponta több ezer buszvezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességének jelentős részét, védelmük emiatt rendkívül fontos nemcsak a munkáltatójuk, de a fővárosban utazók számára is. A járművezetők biztonságát szolgálta az is, hogy

csütörtök óta felfüggesztették a helyszíni vonaljegy-értékesítést is a fővárosi járatokon.

„Kollégáink, járművezetőink és családjuk védelme ugyanolyan fontos feladatunk, mint utasaink egészségének megóvása. Mindannyiunk érdeke, hogy a budapesti közösségi közlekedés zavartalanul működjön veszélyhelyzet idején is. Ennek érdekében minden lehetséges intézkedést megteszünk" – mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

Forrás: BKK/Facebook

A buszok elejének elzárása hasonlatos lesz a több hazai híroldalon már bemutatott, külföldön is alkalmazott példákhoz:

a kordonokat az első üléssor környezetében helyezik ki, ügyelve arra, hogy az utastérből minél kevesebb helyet válasszon le, ugyanakkor megfelelő mértékben izolálja a buszvezetőket.

Az iskolák ideiglenes bezárása, az egyre több fővárosi cégnél lehetővé tett home office (otthoni munkavégzés) és az elmúlt napok forgalmi tapasztalatai alapján a BKK és a közlekedési szolgáltatók – a BKV és a VT-Arriva – arra számít, hogy az intézkedés nem okoz majd zsúfoltságot a járatokon.

Az új felszállási rendet a több mint 300 fővárosi nappali autóbusz- és trolibusz-vonalon, valamint éjszakaibusz-vonalon alkalmazzák.

A közlekedési szolgáltatók a járművek jobb szellőzése érdekében csütörtökön felfüggesztették az elsőajtós felszállás rendet, és elrendelték azt is, hogy minden megállóban, ahol le- vagy felszálló utas van, az összes ajtót kinyitják. (A most bevezetett intézkedés a buszok első ajtaja tekintetében ezt felülírja, ugyanakkor az első ajtó környékén a kordonozás miatt nem is tartózkodik majd utas.)

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Rendelkeztek arról is, hogy a járművek összes ablakfelülete nyitható legyen; ezzel kapcsolatban továbbra is kérik az utasokat, hogy aktívan vegyenek részt a járművek szellőztetésében, és minél gyakrabban nyissák az ablakokat. A közösségi közlekedési járműveket, azok minden felületét – beleértve a kapaszkodókat, a leszállásjelző gombokat is – a lehető leggyakrabban takarítják, fertőtlenítik.

Forrás: BKK

Később döntenek a tanszüneti menetrendről

A március 13-án, pénteken este bejelentett kormányzati döntés értelmében 16-ától, hétfőtől ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók. „Kiemelt figyelemmel kísérjük hétfőtől a közösségi közlekedés kihasználtságát. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az iskolaszünet és a cégeknél elrendelt távmunka miatt jelentősen mérséklődik az utasszám, a szolgáltatók közreműködésével néhány nap alatt átállunk tanítási szünetben érvényes menetrendre" – mondta Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója