Háromszáz épületet rongált meg eddig országszerte a vihar

Törökszentmiklós, 2020. február 5. A sportcsarnok leszakadt teteje Törökszentmiklóson, az Almásy úton 2020. február 5-én. A viharos szél teljes egészében leszakította és az épület mellett parkoló autókra sodorta a körülbelül 600 négyzetméteres tetőszerkezetet. A mentők tájékoztatása szerint senki nem sérült meg. MTI/Mészáros János
Vágólapra másolva!
Országszerte csaknem háromszáz épületben, köztük 37 közintézményben okozott kárt a viharos szél szerdán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese.
Vágólapra másolva!

Dóka Imre elmondta: továbbra is több mint kétszáz helyen dolgoznak a tűzoltók. A legtöbb esetük Budapesten, Pest, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében volt.

Leszakadt vezetékek miatt 12 megye egy-egy területén szünetelt átmenetileg az áramszolgáltatás.

Kidőlt fák, leszakadt faágak több helyen a közúti és a vasúti közlekedést is akadályozták.

A sportcsarnok leszakadt teteje Törökszentmiklóson, az Almásy úton február 5-én. A viharos szél teljes egészében leszakította, és az épület mellett parkoló autókra sodorta a körülbelül 600 négyzetméteres tetőszerkezetet Forrás: MTI/Mészáros János

Dóka Imre kitért arra is, hogy a fővárosban is sokszor riasztották a tűzoltókat, főleg fakidőlések, leszakadt faágak miatt.

Budapesten több mint harminc épületben keletkezett kár.

Az OKF azt kéri, figyeljék az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzéseit.

A meteorológiai szolgálat szerda este azt közölte: a késő esti órákig az ország nagy részén várhatók viharos széllökések. Csütörtökre némileg mérséklődik a szél, de az ország nagy részére továbbra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Tűzoltók dolgoznak Nagykanizsán, a Kazanlak körúton, ahol a viharos erejű szél megbontotta egy többemeletes társasház szigetelését Forrás: MTI/Varga György