Ismert baloldali újságíró, egykori indexes főszerkesztő-helyettes lesz az Index új főszerkesztő-helyettese

Vágólapra másolva!
Ismét bebizonyosodott, hogy a régi és az új indexesek, a régi és az új baloldal harcárol van szó a portálnál, egy MSZP-DK-közeli régi indexes lesz a portál főszerkesztő-helyettese.
Vágólapra másolva!

Tevan Imre korábban már volt az Index főszerkesztő-helyettese. Azt, hogy visszatér, maga az újságíró jelentette be a Facebook-oldalán. Tevan később a Klubrádiónak is megerősítette a felkérést. Azt mondta, hogy Szombathy Pál vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke kérte fel őt a pozícióra.

Bodolai, a tulajdonosi alapítvány elnöke sajtóközleményben szintén megerősítette a hírt, kiemelte benne, hogy Tevan "korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot" - vagyis régi indexes -, és azt is, hogy "korábbi munkakörében" kezdi meg a munkát. Tevan Imre 2014-től 2016-ig az Origo munkatársa is volt, amíg 2016 tavaszán az akkor érkezett új vezetés el nem küldte.