Létszámkorlátozás lehet a boltokban az idősek vásárlási idősávja helyett

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, Budapest, idős ember, idős emberek, nyugdíjas, vásárlás, bevásárlás, bolt, piac, idősáv, 2020.11.26.
Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy megszüntetik a vásárlási idősávot, és ezzel egy időben négyzetmétertől függően szabályozhatják az üzletekben egyszerre tartózkodók létszámát. Az innovációs szaktárca jelezte, hogy zajlanak az egyeztetések a kereskedelmi szervezetek javaslatairól - írta a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az Idősek Tanácsa is támogatja az időseknek fenntartott vásárlási idősáv felfüggesztését legalább a hétvégére, de akár a teljes karácsonyi időszakra. Mindemellett úgy tudja a Magyar Nemzet, hogy a létszámkorlátozásról szóló javaslat is egységes támogatást élvezhet, főként, ha azt az idősáv kiváltásával együtt vezetik be. Akárcsak az innovációs szaktárca, Gulyás Gergely miniszter is jelezte, hogy zajlanak az egyeztetések a kereskedelmi szervezetek azon igényéről, amely a létszámot korlátozza, ahogy az idősáv eltörlését is javasolják az ágazati szereplők, mivel fokozódik az év végi tömeg a boltokban, így az egész nap folyamán vásárló idősebb vevők biztonsága lehet kevésbé megerősített.

Védőmaszkot viselő emberek egy budapesti vásárcsarnok előtt. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy terv szerint arról is dönthetnek, hogy teljesen felfüggesztik az idősávot,

ami azzal járna, hogy megszűnne a délelőtti időkorlát, de a 65 év felettiek szabad vásárlási joga megmaradna, egy másik elképzelés szerint viszont csak az ezüst- és az aranyvasárnapi hétvégéken függesztenék fel az idősávot. A létszámkorlátot a tavaszi hullám idején már több nagy áruházlánc önként is alkalmazta, ami azzal járt, hogy az üzlet bejáratánál a biztonsági őr, áruházi alkalmazott közreműködésével szabályozta a belépő vásárlók számát, akkor még jogszabályi felhatalmazás nélkül, a vásárlók együttműködésére alapozva. Emellett például a nyitáskor kihelyezett kosarak, bevásárlókocsik számát szabták meg az alapján, hányan férnek el a védőtávolságok betartásával az üzletben.

– mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke felidézte, hogy már jelezték: az idősáv december második felében több feszültséget okozhat a generációk között, ezért üdvözlik, ha az Idősek Tanácsa fontolóra veszi annak módosítását. Megemlítette azt is, hogy eltérőek lehetnek a helyi igények a 24-i vásárlási lehetőségekről, de ha a szentestére kilátásba helyezett boltbezárások – amire a jogszabály jelenleg is önkéntes lehetőséget ad – központilag lennének elrendelve, az elejét venné, hogy a munkavállalók a cégen belül várják az évenként társadalmi szempontból is vitára kerülő szentestei munkavégzés dilemmájának megoldását.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek jelezte, hogy várják a kormány döntését a felmerült módosításokról. A szakértő megerősítette, hogy azért lesz fontos döntés, mert az a hónap közepe felé már látszik, hogy – a korlátozások ellenére – mind az ajándékokból, mind az ünnepi asztalra valókból egyre többet vásárolnak a családok, ez egyébként mutatja, hogy

a vásárlóerő a járványhatások dacára is stabil maradt.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Forrás: MTI/Kovács Tamás

– fogalmazott Vámos György.