A gyors és hatékony védekezéshez szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbítására - videó

Varga Judit,
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés ma dönt a veszélyhelyzet 90 nappal való meghosszabbításáról. Erre a lépésre azért van szükség, hogy gyorsan és hatékonyan tudjunk cselekedni a koronavírus-járvány második hullámában is. Bizonyára emlékeznek arra, hogy tavasszal hasonló helyzetben voltunk, és nagyon remélem, hogy most a baloldal is támogatni fogja a javaslatot, hiszen a magyar emberek élete, egészsége a legfontosabb - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségimédia-oldalán közzétett videójában.
Vágólapra másolva!

Az igazságügyi miniszter bejegyzésében ismertette, hogy Magyarország a védekezéshez szükséges eszközök és kapacitások tekintetében európai összehasonlításban is jól felkészültnek számít. Hozzátette azonban, hogy most arra van szükség, hogy jogszabályok tekintetében is felkészült legyen és gyorsan, hatékonyan tudja segíteni a védekezést.

Varga Judit hangsúlyozta, hogy így nyílik lehetőség az emberi életek védelmére, a frontvonalban szolgálatot teljesítők munkájának könnyítésére, a gazdaság működőképességének biztosítására és a munkahelyek védelmére.