Mindkét lánya 28 évesen halt meg egy magyar nőnek

Vágólapra másolva!
Egyik pillanatról a másikra lezuhant a székről és meghalt egy 28 éves magyar nő Németországban, aki épp aznap indult volna haza. A nő édesanyja a Borsnak elmondta: négy éve a lány nővére ugyanennyi idősen halt meg.
Vágólapra másolva!

Szava Nárcisz hétfőn hajnalban indult volna haza Németországból, de egyik pillanatról a másikra holtan esett össze - írja a lap.

Alig három hete költöztek ki párjával Németországba, a fiatal nő egészséges volt, váratlan halála előtt csak a lábát fájlalta. Azt hitték, csak egy egyszerű izomgyulladás. A szülők aggódtak, az apa mondta is, hogy talán trombózis lehet a fájdalom hátterében, de a fiatalok megnyugtatták a szülőket.

Nárcisz (jobbra) és édesanyja, Éva: az egyik utolsó közös anya-lánya fotó Forrás: Bors

Miután a fájdalom nem enyhült, Nárcisz Németországban azonnal a háziorvoshoz ment. Ő nem tudta, mi lehet a gond, továbbküldte kórházba, de

az orvos szabadságon volt, és hiába vártak a helyi kórházban, senki nem nézett rá.

Három óra várakozás után eljöttek. Nárciszék úgy döntöttek, Magyarországon biztosan kezelni tudják.

"Ha lett volna ott bent valaki, a lányom talán még ma is élne" - mondja az asszony a Borsnak.

Nárcisz utolsó üzenete: „Anya, nem vagyok jól"

Mint Éva felidézi, vasárnap még beszélt a lányával. "Azt mondta, anya, nem vagyok jól, megyek haza. Reggel akartak indulni, én meg már meg is ágyaztam neki, előkészítettem a szobáját, alig vártam, hogy végre megölelhessem – mondta Éva. Ám hétfőn hajnalban jött a tragikus hír:

az alig 28 éves lány hajnalban holtan esett össze:

'Egy széken ült, egyszer csak lezuhant. A párja azonnal hívta a mentőket, miközben próbálta újraéleszteni, lélegeztette, de már halott volt a lányom."

De nem ez az első tragédia, amin a család átesik: négy éve, szintén nyáron, júniusban vesztették el Nárcisz testvérét, Líviát, ő ugyancsak 28 éves volt. Őt autóbaleset érte.

Nárcisz családjának egy vágya van: hogy a lány testét haza tudják hozatni, hogy itthon helyezhessék végső nyugalomra.

" Most azt szeretnénk, hogy itthon, a saját országában, a testvére mellé temessék Nárciszt, hogy legalább egymás mellett nyugodhassanak - mondta az édesanya. A hazahozatal azonban nagyon drága,

akár egymilliós összeg fölé is rúghatnak a költségek, így a család bármilyen segítséget elfogad.

"Tisztességesen, de nagyon szerény körülmények között élünk, nem tudjuk, hogyan oldjuk meg, hogy Nárciszt hazahozathassuk. De bármit megteszek érte. Az egész életem csak a gyerekeim körül forgott és forog, bármit megtennék értük életükben, és most, holtukban is - mondta a lapnak az anya.