Botrányt botrányra halmoz a milliós fizetést magának megszavazó Pikó András

Vágólapra másolva!
Korábbi ígéretek megszegése, saját fizetésének közel egymillió forintra növelése, ocsmány beszéd a nőkről, hazudozás arról, hogy BKV-val közlekedik, az önkormányzati dolgozók 13. havi juttatásainak elvétele - így lehetne összefoglalni Pikó András, józsefvárosi balliberális polgármester alig néhány hetes teljesítményét. 
Vágólapra másolva!

Botrányt botrányra halmoz megválasztása óta Pikó András, Józsefváros balliberális polgármestere. Bár a kampányban fűt-fát ígért a volt rádiós, de ezekből eddig egyetlen megvalósult projektet sem láthattunk. Az ígéretek teljesítése helyett Pikó csupán vádaskodik, arra, persze, volt energiája, hogy a saját fizetését közel egymillió forintra emeltesse.

Pikó számára az első a saját fizetése

A fizetésemelésre rögtön az első testületi ülésen sor került. Bár a kampányban Pikóék úton-útfélen azt hangoztatták, hogy nem fognak urizálni, és számukra nem a saját fizetésük lesz az első, mindennek ellenére

Pikó polgármesterként havi 997 200 forint havi illetményt, plusz 150 ezer forint költségtérítést fog kapni.

Azt is eldöntötték, hogy a polgármesternek évi 39 nap szabadnapja lesz, amit egy meghatározott ütemben vehet majd ki. A három alpolgármester pedig fejenként 797 800 forint illetményt, és plusz 120 ezer forint költségtérítést vihet haza.

Pikó András megválasztása óta botrányt botrányra halmoz, de legalább a saját fizetésének megemelésére volt gondja Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az első ülésen arról is döntöttek, hogy a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. vezetőinek a bére a következőképpen alakul: bruttó 359 000 forint, plusz 180 000 forint költségtérítés, az igazgatósági tagoké 209 000 forint, plusz 104 000 forint költségtérítés.

A baloldali „nagyvonalúságot" jellemzi, hogy a kormánypárti képviselőknek egy bizottsági elnöki helyet sem ajánlottak fel.

A döntés annak fényében is nagyon érdekes, hogy az ellenzék pont azzal kampányolt, hogy "minta demokráciát" hoznak létre, jó gazdái lesznek Józsefvárosnak, és megmutatják, hogyan is kell visszafogottan gazdálkodni.

A milliós fizetés mellett nőgyalázásra is jutott ideje Pikónak

A fizetésemelés mellett arra is jutott ideje Pikónak a mögöttünk hagyott időszakban, hogy ocsmány módon beszéljen az Alapjogokért Központ elemzőjéről. Pikó azt írta közösségi oldalán, hogy: Annyira bírnám, ha lenne benne egy politikai elemzés Párkányi Esztertől, a Fidelitas volt szóvivőjétől és az Alapjogokért Központ elemzőjétől, aki a kampány alatt tanúsított "tudományos alapossággal" elemezné a józsefvárosi választási eredményt.

Már itt átlépi a határt Pikó azzal, hogy megkérdőjelezi a valóban kvalifikált Párkányi Eszter szakmai tudását, majd igyekszik kigúnyolni Párkányi Esztert.

Az ízléstelen szerencsétlenkedés itt nem állt meg, a kommentekhez a volt MSZP-s miniszterelnök-jelölt Lattmann Tamás is csatlakozott. Ez azért is érdekes, mert Lattman kutatási és szakterületei között szerepel a nemzetközi humanitárius jog, az emberi jogok védelme is.

Ő azt írta, hogy az Alapjogokért Központ az a hely, ahol még az alapszakos diplomájukat sem megszerzett "elemzők" osztják az okosságot a propagandamédiában. Igaz, legalább csinosak. Vajon milyen funkcióik vannak még?

A nőiességet megalázó hozzászólást Pikó természetesen nem törölte, nem moderálta, nem határolódott el tőle, vagyis mélységesen egyetért vele.

Pikó először azt mondta, hogy nem jár szolgálati autóval, majd csúnyán lebukott Forrás: YouTube

Plakátrongálót támogatott Pikó

Pikó persze nem volt hálátlan az őt támogatókhoz. Így bizottsági posztot kapott az a Németh Ders, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kormánypárti plakátokat rongált meg a kampányidőszakban.

Németh szerint a migrációt támogatni kellene, mert abból meg lehet gazdagodni.

Németh ennél is továbbment, hiszen szerinte, ha hazánk bevándorláspárti lenne, akkor megközelítené a svájci életszínvonalat. Minden magyar családnak örökbe kéne fogadnia egy bevándorló családot, és cserébe az adoptáló anyagilag is részesülne a bevándorlók által realizált jövedelemnövekedésből, mondta.

Nyilvánvaló hazugság lepleződött le

Pikó minden egyes balliberális propagandalapnak elmondta, BKV-val és biciklivel fog járni dolgozni. A balliberális polgármester azonban csúnyán lebukott. A 888.hu egy szemfüles olvasója videózta le, ahogy Pikó beül a szolgálati autójába egy sofőrrel, és elhajt. Az autós lebukás érdekessége, hogy a józsefvárosi polgármester ellentmondó nyilatkozatára és tettére nem kérdezett rá a HVG egy friss interjúban, a nagyon kínos témát csak felületesen érintették. Pikó hasonlóan bukott le, ahogyan Karácsony Gergely is.

Pikó sokaktól elvette a 13. havi juttatást Forrás: Facebook/Pikó András

Pikó átverte a szociális és egészségügyi dolgozókat

És végezetül ne feledkezzünk el Pikó egyik legnagyobb átveréséről sem. A VIII. kerületi balliberális polgármester első intézkedéseiként elveszi a 13. havi jutalmat a szociális és egészségügyi dolgozóktól. A városvezető a balliberális propagandalap HVG-nek azt mondta,

Majd így folytatja: megnézzük, hogy mennyi pénzünk van, és ehhez mérten kapnak majd a dolgozók juttatást karácsony előtt.

Később a Facebookon Pikó magyarázkodni próbált, de a lényegét tekintve természetesen kiderült, hogy minden úgy van, ahogy az egyébként baráti hvg írta alákérdezős interjújában nyilatkozta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!