Jobbik sajtóosztály 2018: Szánalmas életéhez sok kitartást kívánunk!

GYÖNGYÖSI Márton
Rácalmás, 2018. május 3. Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, megválasztott frakcióvezető a párt frakciójának alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón Rácalmáson 2018. május 3-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A bűnünk mindössze annyi volt, hogy rá mertünk kérdezni a nagyon XXI. századi párt kommunikációs csapatánál a jobbikos Gyöngyösi Márton és a DK-s Hajdu László keddi, erősen meglepő találkozójára. Negyven percen belül érkezett is a válasz, nem egészen olyan formában, amire számítottunk. Ezt a levelet még Gyurcsány Ferenc sem tenné ki a kirakatba! 
Vágólapra másolva!

Erőteljes megrökönyödést váltott ki a hazai politika iránt érdeklődők körében, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese irodájában fogadta a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjét kedden. Sajtóinformációk szerint a találkozóra a közelgő rákospalotai, időközi választáson való, lehetséges együttműködés miatt került sor. A választást amiatt kellett kiírni, mert Hajdu áprilisban parlamenti mandátumot szerzett egyéniben, és így megüresedett a városvezetői szék.

A két párt múltját ismerve, ez akár csak két évvel ezelőtt is a lehetetlen kategóriába esett volna.

Az ügy akkora hullámokat vert, hogy Gyöngyösi közösségi oldalán igyekezett magyarázatot adni a történtekre: miért ült le a pártja által korábban „szemkilövetőnek" bélyegzett Gyurcsány Ferenc pártjának egyik képviselőjével.

Gyöngyösi elismerte, hogy a rákospalotai időköziről egyeztetett a DK-s Hajduval

Gunyorosnak szánt írásában – a Jobbikban jól bevált szokás szerint – többnyire a Fideszt, és az ellenzékkel kritikus sajtótermékeket bírálta, többek között az Origót is. A szokásos szófordulatok mellett helyet kapott a történtek megideologizálása is, nem is akárhogyan. „Országgyűlési képviselőként, Magyarország második legnagyobb pártjának elnökhelyetteseként rengetegen keresnek meg, a legkülönfélébb emberek, és kérnek tőlem időpontot arra, hogy beszélgessünk" – kezdte felvezetésként a párt második embere. Majd még mindig a prológus részeként hozzátette, hogy „ésszerű keretek között" mindig igyekezett erre lehetőséget biztosítani. Most figyeljenek, mert most következik a százszázalékosan Gyöngyösi Mártonos indoklás:

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője és frakcióvezetője Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az így eshetett meg találkozóról a Jobbik elnökhelyettese elárulta, hogy azon az „egy merőben hétköznapi témáról", a XV. kerületi időközi választásról volt szó, amit pár sorral később „helyi ügynek" jellemzett. Tehát a Gyöngyösi-féle alternatív univerzumban egy időközi választás, főleg ha arról Gyurcsány Ferenc párttársával tárgyalt az,

  • merőben hétköznapi téma,
  • helyi ügy.

Az a Gyöngyösi-féle univerzumban teljesen mellékes, hogy az egész ellenzéki sajtó hetek óta ezzel a választással foglalkozik, abban reménykedve, pártjaik hátha meg tudják szorongatni a kormánypártok jelöltjét. A „helyi ügy, az helyi ügy" – gondolhatta Gyöngyösi Márton, majd mesteri, világbajnoki, klasszis szinten mellébeszélve hozzátette, hogy valójában a „helyi közösség érdekeit szolgáló beruházásokról, utakról, csatornázásról és kisebb gazdasági ügyekről" folyt az eszmecsere.

Nem örült nekünk, és ezt nem is próbálta leplezni a jobbikos "sajtóosztály"

Mivel Gyöngyösi Márton nem volt hajlandó válaszolni a megbeszélés helyszínén megjelent sajtó képviselőinek, ezért

gondoltunk egy lehetetlenül bátrat: kérdéseket intéztünk a Jobbik Sajtóosztályához azzal kapcsolatban, mi hangzott el a zárt ajtók mögött zajló beszélgetésen, milyen formában fognak indulni a választáson.

Tisztelt Jobbik Sajtóosztály!

Tegnap délutáni bejegyzésében a Jobbik elnökhelyettese elismerte, hogy a XV. kerületi időközi választásról egyeztetett a DK-s Hajdu Lászlóval. Az alábbi kérdéseim lennének ezzel kapcsolatban:

  1. Lesz-e a Jobbiknak önálló jelöltje a voksoláson?
  2. Elképzelhető-e, hogy a Jobbik nyíltan beáll a Demokratikus Koalíció bizalmát élvező jelöltje mögé?
  3. Elképzelhető-e, hogy a Jobbik a józsefvárosi időközihez hasonlóan ezúttal is anyagi gondokra hivatkozva nem indít jelöltet a XV. kerületben sem?
  4. Sikeres volt a tárgyalás a felek között, és az együttműködés milyen formájáról volt szó?

Kérdeztük végtelenül udvariasan, a létező legelegánsabban, maximális szerénységgel és alázattal, mindenféle indokolatlan utalgatás nélkül a Jobbik Sajtóosztályától, ami egy másodpercig sem hatotta meg a polgári középosztályt becélzó, magát XXI. századinak valló pártot. Az együttműködést tagadó válaszukból szó szerint idéznénk a kezdő és záró sort:

Gyenge képességeire való tekintettel megpróbálunk egyszerűen és tömören válaszolni önnek...

valamint

A válaszból sok mindenre fény derült, leszámítva a következőket:

  1. Lesz-e a Jobbiknak önálló jelöltje a voksoláson?
  2. Elképzelhető-e, hogy a Jobbik nyíltan beáll a Demokratikus Koalíció bizalmát élvező jelöltje mögé?
  3. Elképzelhető-e, hogy a Jobbik a józsefvárosi időközihez hasonlóan ezúttal is anyagi gondokra hivatkozva nem indít jelöltet a XV. kerületben sem?
  4. Sikeres volt a tárgyalás a felek között, és az együttműködés milyen formájáról volt szó?

Nem baj, majd értesülünk róla a hírekből.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!