12 millió forintot tüntetett el a Momentum dúsgazdag vezetője

Vágólapra másolva!
Soros Györgyhöz szorosan kapcsolódó intézményekben dolgozott Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom egyik vezetője, aki egyébként korábban tagadta, hogy Soros-ösztöndíjas lenne. A 22 éves, dúsgazdag, Oxfordban tanuló Hajnal korábban egy internetes honlapot indított volna a diákok online tanulását segítendő, azonban a vállalkozásból nem lett semmi. Viszont az induláshoz kapott, magyar startupokat segítő összes pénz, 12 millió forint szőrén-szálán eltűnt. Tanulássegítő honlap ugyanis nincs – ha azt valaki megnézi, semmit nem talál ott, viszont eljut egy valutaváltó oldalra. 
Vágólapra másolva!

Zárt ajtók mögött és teljes titoktartás mellett alakult párttá és jelentette be a jövő évi országgyűlési választásokon való indulását az úton-útfélen a nyitottság és átláthatóság politikáját hangsúlyozó Momentum Mozgalom. Az országos pártpolitizálásra készülő egyesület elnöke Fekete-Győr András maradt. Az elnök mellett azonban a társaság egyik legérdekesebb figurája Hajnal Miklós.

Hajnal Miklós több, Soros Györgyhöz köthető szervezetnél dolgozott Forrás: Hajnal Miklós/Facebook

Közel 10 millióba kerül az oxfordi oktatás

A 22 éves Hajnal jelenleg Oxfordban tanul politikát, közgazdaságot és filozófiát. Az egyetem honlapja szerint

ez évi 7,6–9,6 millió forintba kerül,

igaz, ebben már benne vannak a lakhatási költségek is. A Momentum üdvöskéje minderről azt nyilatkozta, hogy diákhitelt vett föl a tanulmányaira, de ezt a képzést nem valószínű, hogy minden magyar család megengedhetné magának.

Munka a Soros-ernyőszervezeteknél

Hajnal többek között dolgozott a Soros Györgyhöz szorosan kapcsolódó Közép-európai Egyetemen (CEU). Ott segédkutató volt a közpolitikai iskolában. A Linkedin-profiljából kiderül, hogy

részt vett a világkormányzati modul oktatásában.

Emellett szakmai gyakorlatot folytatott Berlinben a Global Public Policy Institute (GPPi) intézetnél. Ez a szervezet is erősen köthető Soroshoz, mivel a vezetője, Wolfgang Reinicke mondta el egy interjúban, hogy a CEU-n is végez kutatásokat. A beszélgetésben élesen bírálta egyébként Orbán Viktor miniszterelnököt.

Soros György is feltűnik a Momentum mögött Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A GPPi magát egy független és nonprofit szervezetként határozza meg. Céljuk a világ irányításának a javítása, kutatás és politikai vita által. A GPPi azért végez kutatást, hogy „jobban megértsük, és meg tudjuk magyarázni a világot, ami körülöttünk zajlik". Elemzik a globális ügyek és törekvések politikai vonatkozásait a tudomány alapján. A GPPi egyébként több, Soros Györgyhöz köthető szervezet Facebook-oldalát lájkolta, így például a Direkt36-ot is

Brüsszeli munka

Hajnal ezenkívül a brüsszeli Google-irodában 2016 júniusától 2016 szeptemberéig dolgozott gyakornokként, ahol még ebben a státuszban is elég jó a fizetés, hiszen a Glassdoor.com szerint – amennyiben lehet bízni benne –

1,8 millió forintnak megfelelő dollárt lehet havonta hazavinni.

Bejelentett lakcíme a XIII. kerületi Újlipótvárosban, a Kresz Géza utcában van, ahol 25–35 millió forint között mozognak az ingatlanárak.

12 millióból készült a nagy semmi

A Momentum Mozgalom politikusa már 2014-ben nemzetközi hírnévre tett szert, amikor társával, a szintén magyar Stickel Adriánnal kitaláltak egy olyan internetes honlapot, amin keresztül előmozdították volna a diákok online felületen történő tanulását. Ez volt a LiteUp.org, amelyre 40 000 dollár – közel 12 millió forint – támogatást kaptak egy hazai startupokat támogató cégtől: a Traction Labs Zrt.-től.

A támogatás ellenére a LiteUp azóta eltűnt,

a honlapról egy valutaárfolyamokat számontartó oldalra irányít az internet.

Érdekes tény, hogy Stickel Adrián 2016-ban négy céget is alapított, és valamennyi „saját tulajdonú ingatlanok adásvételével” foglalkozik. Beszámolót még nem tettek közzé, ezért nem látható, hogy mennyire prosperálnak a cégek, azonban feltűnő, hogy éppen a Momentum megalakulásának évében „támadt” ekkora kedve Adriánnak a vállalkozáshoz.

Hajnal honlapjából nem lett semmi, pedig a 12 millió forintot felvette Forrás: AFP/Jewel Samad

Hajnal tagadta a Soros-kapcsolatot

Hajnal édesanyja Szvetelszky Zsuzsanna, aki pszichológus, az MTA kutatója. Fő kutatási területe a pletyka. Számos egyetemen és munkahelyen tart előadásokat, illetve többek között a Nők Lapjának is adott interjút. Több évet éltek Németországban, mivel az édesapa, Hajnal Zoltán fizikus ott kapott katedrát. A momentumos Hajnal Miklós édesapja is az MTA-nál dolgozik, több helyen beszélt a teremtéstörténetről fizikusszemmel. Facebook-oldalán látszik, hogy kedvence a 444, de a fia Momentum Mozgalmát is népszerűsítette.

Hajnal Miklós több interjút is adott, ahol például arról beszélt szakértő szemmel, hogy miben jó és miben rossz a mostani ellenzék, hangsúlyozta, hogy

a Momentum nem lép koalícióra senkivel,

illetve hogy a melegházasság tekintetében a „jogegyenlőség pártján állnak”. Tagadta, hogy Soros-ösztöndíjas volna.

Miből fizették a kampányt?

Főképp ismert, balliberális politikusok gyerekei vállaltak vezető szerepet a Momentum Mozgalom létrehozásában - írta korábban a Magyar Idők. Az egyelőre kérdéses, hogy a MoMo pontosan milyen forrásokból finanszírozza a hálózatépítést, mint ahogy az is, miből fizették az olimpiaellenes kampányt. A hazai ellenzéki pártok jelentős része komoly anyagi problémákkal küzd, ezért képtelenek pénzügyi támogatásra, a hozzájuk kötődő „civileket” pedig köztudottan külföldről pénzelik. Tény ugyanakkor, hogy az Index és a Soros-pénzből működő 444.hu hathatós, permanens támogatást nyújt a mozgalomnak.

Balliberális potentátok gyerekei

Egyelőre a sajtó is csak találgat, néhány név azonban már nyilvánosságra került a lehetséges háttéremberek közül. Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője

Haris Évát, a szocialista párt választmányának egykori elnökhelyettesét nevezte meg,

mint a mozgalom egyik fő szervezőjét. Mécs Imre, egykori szabaddemokrata politikus, volt szocialista országgyűlési képviselő egyik fia is a Momentumot erősíti, aki éles vidékellenességével hívta föl magára a figyelmet. Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s parlamenti képviselő lánya is tag. Donáth Anna szociológusi tanulmányait részben Amszterdamban folytatta.

Több, volt balliberális politikus gyerek politizál a Momentumban Forrás: MTI/Rosta Tibor

2016-ban a Soros György birodalmához tartozó Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél helyezkedett el.

Soproni Tamás jelenleg is a Momentum elnökségi tagja. Róla köztudott, hogy a 2014-es önkormányzati választáson éppen a Fekete-Győr által reménytelennek tartott Együtt–MSZP–PM–DK jelöltjeként indult Budapesten, a VI. kerület 7-es számú választókörzetében. A mozgalom aktivistáinak koordinátoraként ténykedik, emellett saját fordítócégét is működteti - írta a Magyar Idők.

A Momentum tagjai között felbukkan Radnóti Sándor filozófus, a Soros Alapítvány könyvpályázati zsűrijének egykori elnöke, volt SZDSZ-es politikus fia, Radnóti András is mint külpolitikai koordinátor. A fiatalemberről, aki több külföldi egyetemen tanult, egyebek mellett azt érdemes tudni, hogy

Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő irodájában munkálkodott.

És akkor ejtsünk szót Tabajdi Péterről, Tabajdi Csaba szocialista politikus fiáról is, aki szintén a mozgalomban tüsténkedik, bár korábban az MSZP informatikai rendszerén munkálkodott.