Leállítják Paks2 építését, Feloszlik az MSZP - ezekkel a szalagcímekkel a címlapján jelent meg a Magyar Hírlap pénteken. Pontosabban egy ál-Magyar Hírlap, mert az igazi napilap címoldalán teljesen más híreket lehetett olvasni.
A jobboldali napilap valódi példányszámánál jóval nagyobb mennyiségben, 10 ezer példányban megjelentetett álújság kiadója az a Kétfarkú Kutya Párt volt, amely ellenplakátokkal hekkelte meg korábban a kormány bevándorlásellenes plakátkampányát is.
A Magyar Hírlap is értesült arról, hogy a viccpárt "a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva - áltartalommal és álhírekkel - kiadványt adott ki" - közölte az Origo kérdésére Petán Péter főszerkesztő.
Tudatta azt is, hogy a kiadó szerint ez jogellenes, és a kiadónak, a szerkesztőségnek, valamint a jóhiszemű olvasóknak is kárt okoz.
Attól, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez,
nem másolhatja le, nem terjesztheti más szellemi termékét" - közölte a főszerkesztő az Origóval. Közleményt is kiadtak atról, hogy a Magyar Hírlap Kiadói Kft. "a szükséges jogi lépéseket megteszi."
Nem is számított más reakcióra a Kétfarkú Kutya Párt, melynek elnöke a per lehetőségére reagálva az Origónak azt mondta, "ez benne volt a pakliban". Kovács Gergely hozzátette: ők nem kívánják beperelni a Magyar Hírlapot, amelynek amúgy szerinte ingyenreklámot csináltak.
Kérdésünkre, hogy miből tellett az ál-Magyar Hírlap kiadására, a pártelnök azt mondta: a kormány bevándorlásellenes plakátjait kifigurázó ellenplakátokat adományokból fizették, és ebből a pénzből maradt félmillió forintjuk.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen a Magyar Hírlapot vették célba, azt válaszolta, hogy "ha már az ellenkampányra volt a pénz, akkor leginkább ez a napilap volt az, amelyik azt a szellemiséget képviseli ebben a témában, ami ellen a plakátkampánnyal tiltakozni akartunk."
Kovács Gergely pártelnök arra a felvetésre, miszerint tart-e az álújság címlapján nevesített MSZP reakciójától, esetleges peres fellépésétől, visszakérdezett: "Miért perelnének, hiszen feloszlanak?"