A Fidesznek árthatnak a brókerbotrányok

Quaestor - Az MNB részlegesen felfüggesztette a Quaestor engedélyét
Quaestor - Az MNB részlegesen felfüggesztette a Quaestor engedélyét
Vágólapra másolva!
Bár a politikai pártok megpróbálják a másikra kenni a brókerbotrányokat, a mostani helyzet inkább a jelenlegi ellenzéknek kedvez – vélekedtek az Origo által megkérdezett elemzők a Buda-Cash- és a Quaestor-botrányról.
Vágólapra másolva!

A Buda-Cash bedőlése után kedden a Quaestor Csoport jelentette be, hogy nem tudja kifizetni a kibocsátott kötvényeit. A céghez a Buda-Cash-botrány után annyi igény érkezhetett a kötvények visszaváltására, hogy ezeket már nem tudták teljesíteni. Az MNB több szabálytalanságot is észlelt, a felügyelet szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt is kibocsátott. Az Origo annak járt utána, melyik párt lehet a botrány nyertese.

Dominóhatás?

Természetesen van politikai vetülete a Buda-Cash- és a Quaestor-botránynak is, mégpedig elsősorban a szabályozói környezetre nézve – mondta az Origónak Kiszelly Zoltán. A politológus szerint egy ilyen botrány esetében mindig a szigorúbb szabályozást sürgetők véleménye erősödik föl. A politikai szereplőkben joggal merülhet föl a kérdés, hogyan történhettek ilyen esetek.

A Quaestor csődje több ezer embert érinthet Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

„Nagyrészt az üléspont határozza meg az álláspontot a csődök esetében.” Az adott ügy azonban át is politizálódhat, mint az a Baumag, vagy pedig a Hajdú-Bét esetében történt – vélekedett az elemző. A jelenlegi helyzetben az átpolitizálódás ellen hathat, hogy úgy tűnik, dominóhatásról van szó, így objektív dolog maga a csődhelyzet is, amihez nincsen köze a kormánynak és a pártoknak.

Csökkenő bizalom

Mindkét politikai oldal előnyt próbál kovácsolni az utóbbi hetek pénzügyi botrányaiból, de ez egyáltalán nem előnyös helyzet abból a szempontból, hogy az igazság megismerését nehezítheti – erről már Rajnai Gergely beszélt portálunknak. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint mivel az adott esetek hosszú évek alatt kulminálódtak, mindkét politikai oldalnak van felelőssége abban, hogy idáig jutott a helyzet.

Az emberek inkább a kormányt fogják hibáztatni? Forrás: MTI/Kovács Tamás

Összességében csökkenni fog a politikába és a pénzügyi szektorba vetett bizalom a mostani esetek miatt, de alapvetően az utóbbi problémája a kialakult helyzet – mondta a szakember. A kártalanítás kapcsán arról is beszélt Rajnai Gergely, hogy az kevés embert érinthet, így a társadalmi hatása is csekély lesz.

Szolidaritás

Kiszelly Zoltán úgy látja, hogy a pártok egy ilyen helyzetben általában azt hangsúlyozzák, hogy a kisemberek megmentése érdekében mindent meg kell tenni. Az ellenzék mindig minél nagyobb kártalanítást követel, míg a kormány a fennálló szabályokra hivatkozik. Az biztos, hogy a sorban álló emberek látványától nem fog nőni a bizalom a hazai pénzügyi rendszer iránt.

A Buda-Cash ügyét a baloldalra tolná a Fidesz Forrás: MTI/Sallmayer Gábor

A politológus a kártalanítás kapcsán azt is megjegyezte, hogy nem valószínű, hogy az átlagemberek szolidaritást fognak vállalni azokkal, akik egy bank bukásakor 30 millió forintnál nagyobb veszteséget könyvelnek majd el.

Az ellenzék nyert?

„Az átlagember szemszögéből nézve a brókerbotrány inkább a kormánypártok számára lesz hátrányos, mivel a Fidesz már öt éve van hatalmon, és a szabályozói környezet kialakításában jelenleg övék a felelősség." Nehéz tippelni, de inkább a mostani ellenzék profitálhat minimálisan a pénzügyi cégek összeomlásából – mondta Rajnai Gergely.

Csodafegyver?

Mint arról az Origo korábban beszámolt, a kormánypárt abban bízik, hogy a Buda-Cash-üggyel aktivizálni tudják azokat a szavazóikat, akik az utóbbi hónapokban elfordultak a Fidesz–KDNP-től. A párt számára nagyon fontos lenne egy olyan ügyet találni, amelynek révén a tapolcai időközi voksolást is megnyerhetik.