Megduplázták Kövér utazási pénzét

Vágólapra másolva!
A Blikk számításai szerint 313 ezer forinttal emelkedett a házelnök jövedelme, miután egyik hónapról a másikra megemelték a költségtérítését.
Vágólapra másolva!

Egyik hónapról a másikra megugrott Kövér László házelnök országgyűlési képviselőként kapott költségtérítése. A politikusnak így 313 ezer forinttal emelkedett a jövedelme - írja a Blikk. Az országgyűlési képviselők közül Kövér László házelnök veheti fel a legnagyobb fizetést, havi csaknem 2,5 milliót. Tavaly júniusban azonban még 2,1 millió volt a jövedelme. A Blikk számításai szerint az alapfizetés - képviselői és házelnöki tiszteletdíj - bő 1,7 millió forint maradt, míg a lakhatási támogatás 116 ezer forintja sem változott. Ám a költségtérítés egy évvel ezelőtt még csak 313 ezer forint volt, most pedig már 626 ezer. A lap becslése szerint az emelés valamikor február-márciusban történt.

A lap az Országgyűlés Sajtóhivatalától nem kapott választ arra, hogy miért változott az összeg, és az esetleges különbözetről sem tájékoztattak. Kövér 2010 augusztusában lett házelnök, 18-19 hónap telhetett el, mire a magasabb költségtérítést kezdte kapni. Így akár közel 6 milliótól is eleshetett, és ezt akár egy összegben utólag is megkaphatja - írja a Blikk.

A lap arra sem kapott választ, hogyan használja fel a költségtérítést Kövér László. hiszen egy éve még azt a tájékoztatást kapták, hogy személyes utazásaira a politikus a Fidesztől kölcsönkapott kocsit használ, és maga állja az üzemanyagot. A házelnök egyébként Zala megyei listán került a parlamentbe, így kocsival havonta 40-szer járhatja meg oda-vissza a Budapest-Zalaegerszeg távolságot a 626 ezer forintból. Viszont lakhelye a fővárostól 23 kilométerre fekvő Szigetszentmiklóson van, onnan pedig egy hónapban 400-szor fordulhat meg - írja a Blikk szerdai száma.