Csak az emberiség elleni bűncselekmények elkövetőit zárná ki az EPP

Vágólapra másolva!
Az eredeti változathoz képest némileg enyhített formában fogadta el az Európai Néppárt (EPP) azt a határozatot, amely a kommunizmus elítéléséről és az áldozatokról való megemlékezésről szól. Az elfogadott javaslatban már csak azokat szólították fel, akik emberiség elleni bűncselekményt követtek el vagy elnyomó kommunista erőszakszervezet tagjai voltak, ne töltsenek be funkciót az EU-intézményekben.
Vágólapra másolva!

A határozat módosítására a szövegezés során kialakult nagy vita miatt került sor. Az eredeti javaslat szerint az Európai Néppárt (EPP) felszólítja "mindazokat, akik politikai tisztséget kívánnak betölteni az EU intézményeiben, hogy tárják fel a volt kommunista államokban folytatott szakmai és politikai tevékenységüket, és ne vállaljanak uniós tisztséget, ha korábban e rendszerek elnyomó apparátusához tartoztak".

A kongresszus elé került változat ezt olyan formában enyhítette, hogy ezt az igényt konkrétan az "elnyomó kommunista erőszakszervezetek" tagjaira, illetve azokra nézve fogalmazza meg, akiknek "részük volt emberiség elleni bűncselekmények elkövetésében". A szöveg ugyanakkor - az előző változattal megegyezően - az érintettek belátására bízza, hogy vessenek számot a múltjukkal, és ennek alapján döntsék el, milyen tisztséget vagy politikai szerepet kívánnak vállalni az uniós intézményekben.

Az EPP képviselői a vita során azzal érveltek az eredeti verzió mellett, hogy a határozat elsődleges célja a totalitárius kommunizmus elítélése, az áldozatokról való megemlékezés, és az állásfoglalás semmiképpen nem tekinthető konkrét pártok vagy személyek ellen irányuló fellépésnek.

A határozattervezet a magyar szocialista politikusok között nagy felháborodást váltott ki. "Példa nélküli, hogy az Európai Parlament bármely frakciója megpróbálja előírni a többi politikai csoportnak, kiket fogadjon sorai közé a közép- és kelet-európai országokban törvényesen megválasztott európai parlamenti képviselők közül" - közölte Kovács László pártelnök, akit az eredeti határozattervezet elfogadása, Horn Gyula volt miniszterelnökkel együtt, érintett volna. Kovács az MSZP EP-listájának első helyén, Horn a második helyen szerepel, bár mindketten jelezték: nem kívánnak Brüsszelben dolgozni.

Michael Gahler német néppárti képviselő a Népszabadságnak ugyanakkor azt mondta: Horn Gyula megérdemelten kapta meg a Károly-díjat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Kovács László, bár a nemzetközi életben európai tárgyalópartner, a magyar belpolitikában inkább "a régi gondolkodást" idézi. Példaként említette a lex Szász néven elhíresült törvényt, amivel szerinte a magyar kormány beleavatkozott egy független intézmény munkájába. "Ha Kovács László lenne a magyar EU-biztos, félő, hogy Brüsszelben is így próbálna beavatkozni a törvényes folyamatokba" - nyilatkozta Gahler a Népszabadságnak.

Az EPP a határozatban "sürgeti egy független szakértői szervezet felállítását az önkényuralom idején elkövetett emberi jogsértésekről szóló információk összegyűjtésére és értékelésére". Felkérték a tagországokat, állítsanak fel nemzeti bizottságokat a jogsértések kivizsgálására. Azt is kérték, hogy a tagországok oldják fel azoknak a dokumentumoknak - ha még léteznek ilyenek - a titkosítását, amelyek fényt deríthetnek a jogsértésekre. Felkérték az Európai Uniót, fogadjon el hivatalos deklarációt "az önkényuralmi kommunizmus elítéléséről". Javasolták egy kutató- és dokumentációs központ felállítását, az áldozatok emléknapjának kijelölését és egy emlékmúzeum létrehozását is.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az EPP egyik alelnöke helyeselte a végrehajtott változtatásokat, és azt mondta: ami a Fidesz számára a legfontosabb, amihez ők adtak be javaslatokat - mint az emlékmúzeum és az európai kutatóközpont -, azok benne maradtak a szövegben.

"Az elfogadott szövegváltozat olyan ing, amelyet közülünk senkinek nem kell magára vennie" - kommentálta az MSZP-s megfigyelő, Kósáné Kovács Magda a határozatot. Úgy vélte, hogy Szájer József, a Fidesz megfigyelője szakmai hibát követett el, amikor nem tiltakozott azonnal a határozat ellen, ami nemcsak az MSZP számára, hanem Magyarország számára is sértő. "A múltat nem lehet eltörölni, a múltat csak bevallani lehet" - mondta a szocialista politikus, ugyanakkor fenntartotta azt az álláspontját, hogy a fasizmus és a kommunizmus között nem szabad egyenlőségjelet tenni.

A határozat alapján az MDF küldöttsége kezdeményezni fogja az európai parlamenti képviselőjelöltek ennek megfelelő átvilágítását - közölte csütörtökön Olajos Péter, az MDF európai uniós integrációs irodájának vezetője. Hozzátette, hogy javaslataikat a párt vezető testületeinek szombaton tartandó tanácskozásán kívánják előterjeszteni. Egyrészt kérni fogják az elnökséget, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a párt európai parlamenti listán induló jelöltjei önkéntes alapon világíttassák át magukat. Másrészt az országgyűlési frakció közvetítésével kezdeményezni fogják az átvilágítási törvény hatályának kiterjesztését az Európai Parlament képviselőire is. Indoklásul elmondta: az MDF-küldöttség azért kezdeményezi az átvilágításokat, hogy a határozat konkrét cselekvésben is testet öltsön, illetve a benne foglaltaknak legyen valamilyen jogkövetkezménye is. "Pozitív dolognak tartom, ha példát mutatunk arra, szerintünk hogyan kell alkalmazni ezt a határozatot. De ez nem azt jelenti, mintha arra gyanakodnánk, hogy közülünk érintett lehet valaki ebben" - mondta.