Civilek a demokráciáért vagy kommunista összeesküvés: 10 éve alakult meg a Demokratikus Charta</P

Gyertyás-virágos, demokráciát védő együttlét pátosza és a nagy kommunista összeesküvés rémálma egyaránt szerepel a Demokratikus Chartáról szóló visszaemlékezésekben. Az [origo] összeállítása feleleveníti azt a mozgalmat, amely tíz évvel ezelőtt összehozta az SZDSZ-t az MSZP-vel, és megmérgezte a Fidesz és az SZDSZ kapcsolatát.

Az SZDSZ-ből jött az ötlet

A Demokratikus Charta megszervezését az SZDSZ néhány politikusa kezdeményezte, de magánszemélyként és nem politikusként vettek részt a szervezkedésben. "Az ügyvivői testület (az SZDSZ legfontosabb döntéshozó szerve) nem vitatta meg a Charta alapítását. Kis Jánostól (az SZDSZ akkor lemondani készülő elnöke) és Konrád Györgytől származott az ötlet" - mondta a kezdetekről Pető Iván szabad demokrata politikus. "A Charta nem konkrét pártpolitikai célok összefogására jött létre, hanem a demokrácia elkötelezettjei így próbáltak védekezni a szélsőjobb térnyerése ellen. Az első nyilatkozatot huszon-valahányan írták alá, és közülük csak hárman voltak hivatásos politikusok" - emlékezett vissza Pető.

A mozgalom alapításánál ott lévők egyetértenek abban, a Charta életre hívása nem köthető egyetlen konkrét eseményhez, általában tiltakoztak a csatlakozók a kormány szerintük szélsőségesen jobboldali politikája ellen. "Az SZDSZ vezetői úgy látták, veszély fenyegeti a demokráciát a kormány részéről. Ez ellen úgy éreztük, az ellenzéki pártoknak közösen kellene fellépniük, olyan közéleti szereplőkkel együtt, akik nem kötődnek egyetlen párthoz, de készek elfogadni a közös ellenzéki fellépést" - mondta Bauer Tamás SZDSZ-es képviselő. Akkor a jobboldali veszélyérzetnek aktualitást adott Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök egyre mérgesedő konfliktusa a tv- és rádióalelnökök kinevezése körül. (Göncz nem volt hajlandó aláírni Antall jelöltjeinek kinevezését, mert attól tartott, a jobboldalhoz közel álló jelöltek beiktatása veszélyeztetné a demokrácia működését.) Közvetlenül a Charta megalakulása előtt, szeptember 5-én jelent meg a Népszavában Kónya Imrének, az MDF akkori frakcióvezetőjének egy dolgozata. Kónya szerint a nyugat már elismeri a magyar demokráciát, ezért eljött az ideje a keményebb fellépésnek: igazságtételi törvényt kell hozni a kommunista diktatúra felelőseinek megbüntetéséért, és a kormánynak gyökeresen meg kell változtatnia a köztévé és rádió politikai beállítódását. A dolgozat első számú céltáblájává vált a Chartának, de vitákat indított az MDF-en belül is. A chartások szerint egyébként is botrányos volt a kormányoldal politizálása, például Csurka István az MDF alelnökeként tett elfogadhatatlan nyilatkozatokat, akkor kezdték előkészíteni Horthy Miklós újratemetését stb.

Vita a szocialisták és a falra festett ördög körül

Az első nyilatkozat aláírói közül egy-egy személy képviselte az ellenzéket: Pető Iván az SZDSZ-t, Fodor Gábor a Fideszt és Vitányi Iván az MSZP-t. Rajtuk kívül szerepelt a listán többek között Konrád György, Kornis Mihály, Jancsó Miklós és Farkasházy Tivadar aláírása is. Vitányi Iván úgy emlékszik, az első nagyobb megbeszélést a Merlin Színházban tartották, és őt Bauer Tamás hívta a megbeszélésre. Ez azért volt fontos pillanata a szervezkedésnek, mert először szerepelhetett egyenrangú partnerként szocialista politikus az SZDSZ és a Fidesz mellett. 1990-től a Charta megalakulásáig az MSZP politikai karanténban volt, képviselőikkel semmilyen módon sem működött együtt a többi párt, a megdöntött diktatúra szimbóluma maradt. A Charta kihozta az MSZP-t az elszigeteltségből, annak ellenére, hogy a résztvevők szerint nem ez volt a mozgalom célja.

Az ellenzéki pártok közös fellépése felemásra sikerült. Az egység körülbelül 1991 végéig tartott, és mind a három pártban voltak belső viták. A Charta akkor került a figyelem középpontjába, amikor Surányi Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökét Antall József december elejétől váratlanul menesztette tisztségéből. Surányi korábban aláírta a Chartát, és ezt összefüggésbe hozták kényszerű távozásával. "A Surányi-ügy kapcsán vált igazi mozgalommá a Charta, sokan ekkor csatlakoztak aláírásukkal" - mondta Farkasházy Tivadar, akit még az ősz elején Kornis Mihály hívott el az alakuló ülésre. Surányi menesztésekor a Fidesz országos választmányának összes tagja is aláírta a Chartát, korábban csak Fodor Gábor képviselte a pártot. Amikor azonban 1992-ben a Charta utcai demonstrációkba kezdett, a Fidesz kiszállt a mozgalomból. "A Parlamentben tartottunk egy hárompárti megbeszélést a Charta jövőjéről" - mondta Vitányi Iván. "Kövér László és Orbán Viktor képviselték a Fideszt, és kijelentették, nem ez a helyes módszer a tiltakozásra, nem szabad kivinni a sérelmeket az utcára."

Sasvári Szilárd, a Fidesz képviselője szerint pártja kezdetben ambivalens, később elutasító volt a Chartával kapcsolatban. "Addig volt szó az együttműködésről, amíg ki nem derült, a Charta az SZDSZ és MSZP összeboronálásáról szól. Fedőszerv volt, egy kitűnő trükk az antikommunista retorikájú SZDSZ és a posztkommunista MSZP összehozására. Nem tűnt hitelesnek, hogy utcai tüntetéseken a kommunista utódpárt képviselői szónokoljanak a demokrácia védelmében. A Charta körüli vita után nem a Fidesz fordult a jobboldal felé, hanem az SZDSZ ment el balra." Horváth Balázs, az Antall-kormány első belügyminisztere egyetért Sasvárival: "Sorsfordító pillanat volt a Charta megalakulása. Az SZDSZ ekkor csinált legitim pártot az MSZMP-ből, illetve utódjából. Megdöbbentett, hogy a harcosan antikommunista SZDSZ eldobta elveit. 1992-re nyilvánvalóvá vált, a magyar politikatörténet egyik legszégyenteljesebb eseménye a Charta működése. Az SZDSZ és az MSZP sorsa azóta összefonódott, ők már párosan járnak, mint a vonatsín, de a sínpár a végén egybefolyik, és az SZDSZ megszűnik."

A Charta szervezői egyöntetűen cáfolják, hogy bárkiben is felmerült volna egy koalíció előkészítése a Charta szerveződésekor. Vitányi Iván szerint részmozzanata lehet csak a Charta a ’94-es koalíciónak, csupán az együttműködés lehetőségének felismerését hozta. Farkasházy Tivadar szerint semmi köze sem volt a Chartának az MSZP legitimációjához. "Spontán szerveződés volt, egyáltalán nem a hivatásos politikusok játszották a főszerepet. A Charta civil kezdeményezés volt. Arra törekedtünk, hogy a tüntetéseken se legyenek párttranszprensek, sokan épp azért jöttek el, mert nem pártrendezvényről volt szó." Pető Iván szerint változtathatott ugyan a közhangulaton az MSZP és az SZDSZ együttműködése, de szó sem volt koalíciós készülődésről. Bauer szerint az MSZP-t nem a Charta hozta föl, hanem hibás politikájával az MDF.

Az SZDSZ-MSZP együttműködés a pártokon belül sem volt egyértelmű. Az MSZP legismertebb vezetői, például Horn Gyula vagy Szűrös Mátyás egyáltalán nem vettek részt a Chartában. A szocialisták fő chartásai olyan politikusok voltak, akik a koalíciókötés után sem kaptak meghatározó szerepet, például Vitányi Iván, Hegyi Gyula vagy Bossányi Katalin. Ugyanakkor az SZDSZ-ben is voltak, akik elégedetlenek voltak a Chartával. 1991 őszétől egy éven keresztül Tölgyessy Péter volt a párt elnöke, és a Chartát létrehozó Pető Iván körüli csoport ideiglenesen háttérbe húzódott. Tölgyessy akkoriban úgy vélte, nem a jobboldal megerősödése a fő veszély, mert az MDF képtelen lesz újra választást nyerni, hanem az MSZP térnyerése fenyegeti inkább az SZDSZ-t. Bauer Tamás úgy emlékszik, "Tölgyessyék egyáltalán nem szorgalmazták a chartás elkötelezettséget, ezért egy idő után inkább a szocialisták hangja érvényesült, a szabad demokraták átmenetileg kiszorultak a mozgalom hangadói közül". Ezért hivatalosan ekkoriban nem is volt együttműködés a két párt között, de több SZDSZ-tag részt vett továbbra is a Charta szervezésében.

Az SZDSZ-ből nem volt a Charta feltétlen híve az akkor országgyűlési képviselő Kőszeg Ferenc sem: "Attól féltem, a Charta kezd önálló politikai erővé válni, a két párt között egy ellenőrizhetetlen erő alakul. 1992-ben a Charta akkor tartott március 15-én tüntetést a Kossuth téren, amikor Demszky Gábor a Petőfi-szobornál beszélt. Ezt a szervezőknek, ha közel állnak az SZDSZ-hez, be kellett volna kalkulálniuk. Nem volt szó politikai összeesküvésről, őszinte törekvés volt a Charta egy antifasiszta népfront összehozására. Ugyanakkor lehet, hogy túldimenzionálták a jobboldali veszélyt." Utóbbi megjegyzéssel egybevág Farkasházy egy mondata, aki szerint akkoriban nem látszott egyértelműen, Antall József elhatárolódik-e Csurkától, "és lehet hogy előfordult, falra festettük az ördögöt". Az MDF-es Boross Péter későbbi miniszterelnök egy nyilatkozatában pedig határozottan azt állította, csak hisztériakeltésre volt jó a Charta. "Soha nem léptük át az alkotmányt, nem volt mitől félteni a demokráciát."

Mindenki szóvivő volt

A Demokratikus Charta sohasem volt egy központilag szervezett csoport. Alapítványként ugyan bejegyezték a Cégbíróságon, de nem voltak körülhatárolható testületei, nem volt irodája, rendszeresen gyűlésező vezetősége. "Először a Merlin Színházban gyűltünk össze, később találkoztunk Bossányi Kati (akkor MSZP-képviselő) lakásán, Farkasházy telkén, és többször is a Pasaréti úton, a Vasas étteremben. A döntések hosszú viták után születtek, de nem volt szervezett kerete a találkozásoknak, akit elértünk és ráért, az volt ott. Úgy működtünk, mint egy naiv cserkészcsapat" - mondta Vitányi.

A Charta egyik első, félig zártkörű nagygyűlése a budapesti Városházán volt. Ott több mint ezer ember közfelkiáltással szóvivőket és ügyvivőket választott, akik nem profi politikusok voltak. A közfelkiáltás úgy működött, hogy felolvasták a jelöltek névsorát, és amikor senki sem tiltakozott, elfoglalták hivatalukat. Ugyanakkor a Charta kijelentette, mindenki, aki aláírta a nyilatkozatot - ez 1992-re több ezer embert jelentett -, automatikusan a szóvivője is lett a mozgalomnak.

Pető Iván szerint: "Formálisan valóban nem létezett a szervezet. Önjelöltek vállalták a főszerepet, de legitimitásukat senki sem kérdőjelezte meg. Ha közülük valaki kezdeményezte, akkor összejöttek, és eldöntötték, szervezzenek-e tüntetést vagy bármi mást. Vitányin kívül nem voltak politikusok köztük." A chartás tüntetések szónokai is sokszor ismert baloldali személyiségek voltak: György Péter, Jancsó Miklós, Farkasházy Tivadar, Konrád György.

Kőszeg Ferenc szerint pont a szervezetlenség volt az egyik legnagyobb baja a Chartának. "A Charta nem volt alárendelve semmilyen demokratikus struktúrának. Hiába mondták, hogy mindenki szóvivő, nyilvánvalóan a több tízezer tüntető közül csak néhányan voltak szervezők, és nem lehetett tudni, ki és mi alapján dönthetett."

Utcai romantika és elsorvadás

Farkasházy Tivadar szerint a Demokratikus Chartát az utcán virággal és gyertyával felvonulók legitimálták. "A megjelentek igazolták a döntéseket a tüntetésekről, és e miatt a fésületlenség miatt szerettem igazán a Chartát." Vitányi szerint arra volt jó a Charta, hogy egy új hangot talált a magyar közéletben, a szocialista és liberális irányultságot egyszerre képviselők meg tudtak szólalni.

A Charta a résztvevők szerint magától múlt ki. 1994-ben az MSZP és az SZDSZ került kormányra, és azóta nem hallatott magáról a mozgalom. Pető Iván szerint már a választások előtt kifulladt a Charta. "Egyre kevesebben jöttek el a rendezvényekre, mert az emberek úgy érezték, hamarosan szavazatukkal tudnak véleményt nyilvánítani, ezért nincs szükség demonstrációkra. Speciális helyzetben volt csak létjogosultsága, mesterséges eszközökkel kár lett volna életben tartani." Bauer Tamás szerint 1994-től nem leselkedtek olyan veszélyek a demokráciára, ami miatt érdemes lett volna életben tartani a mozgalmat. Van, aki azonban sajnálja, hogy megszűnt a Charta. Pető szerint azoknak hiányzik, akik akkori személyes politikai befolyásuk végét sajnálják.

Vitányi Iván szerint jó lett volna civil mozgalomként továbbra is életben tartani a Chartát, mert akár a Horn-kormány alatt is voltak ügyek, amelyekről hallathatta volna a hangját, és az Orbán-kormány működése alatt ismét veszélybe került a demokrácia. Farkasházy szintén sajnálja, hogy a mozgalom vezetőinek nagy része ellenezte a működés folytatását. Úgy tűnik, elsősorban az SZDSZ vonult ki a választások előtt a Charta mögül, és a mozgalom felélesztése azóta sem került komolyan szóba.

Magyari Péter

Ajánlat:

A Beszélő elemzése 1991 belpolitikai eseményeiről