Ezerszeres nap a Sparnál: annyi akciót élesítenek egyszerre, hogy alig lehet követni

Spar
Vágólapra másolva!
Megkezdi a második kötelező akciós hetét az egyik legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc. A Spar fokozza a leárazások tempóját: kiderült, milyen termékek árát csökkenti és mennyivel.
Vágólapra másolva!
SPAR Forrás: Spar

A leárazási hullám hátterében az áll, hogy a kormány rendeletben kötelezte a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között húsz termékcsoportban heti szinten legalább 10 százalékos árcsökkentést hajtsanak végre. Csakhogy a SPAR Magyarország – más szereplőhöz hasonlóan – komplex akciós stratégiát alkalmaz és ennél jóval többet ad:

számos árucikk esetében mától 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít.

A 2023. június 8-ával induló akciós héten a SPAR egyebek mellett az alábbi terméknél állapít meg kedvezményeket a következő mértékben:

  • Urbán töltött ostya (kakaós/citromos, vödrös) – 36 százalék,
  • Császárzsemle (teljes kiőrlésű) – 27 százlék,
  • Primavera ásványvíz (savas/mentes, 1,5 liter) – 27 százalék,
  • Debreceni pároskolbász– 24 százalék,
  • egyes Boards Eve margarinok – 21 százalék,
  • Mizo túró (félzsíros) – 20 százalék,
  • sertészsír (500g) – 20 százalék,
  • SPAR vidéki cipó (500 gramm) – 13 százalék,
  • Nagykun „B" rizs (1 kilogramm) – 13 százalék,
  • SPAR UHT tej 1,5 százalék (1 liter) – 10 százalék kedvezmény,
  • Tolle Trappista sajt mini (600 gramm) – 10 százalék.

A teljes akcióköteles terméklista itt tekinthető meg. Egy biztos: a SPAR ezzel fokozza a tempót, hiszen a június 1-jével kezdődő első akciós héten még csak mintegy 700-900 akciós ajánlatot hirdetett meg 10–40 százalékos árkedvezménnyel. Most tehát 1100-1200-re ugrott meg a kedvezményes termékek száma. Érdemes lesz figyelni, a többi bolt milyen ajánlattal vág neki a második akciós hétnek, ahogy érdemes lesz azt is összehasonlítani, melyik kiskereskedelmi lánc bír a legerősebb akciós termékportfólióval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!