Az operatív törzs a szervezők mérlegelésére bízza a fővárosi rendezvények megtartását

Kép leírása:Így látszott a tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án a Műegyetem felől
Vágólapra másolva!
A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosi rendezvényeket augusztus 20-án - közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője péntek délután az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közleményében úgy fogalmazott: "jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn".

Ezzel együtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb átfogó előrejelzése és helyzetértékelése alapján az időjárási körülmények "nagyfokú bizonytalanságot mutatnak, de általában véve romlanak".

Kovács Zoltán arra kérte az országszerte zajló rendezvények szervezőit és résztvevőit, hogy fokozott kísérjék figyelemmel az időjárási változásokat.

Kérnek továbbá minden résztvevőt és érdeklődőt, hogy részletesen tájékozódjon a rendelkezésre álló aktuális információkról a Szent István-napi programsorozat applikációján, honlapján és a média híradásain keresztül - olvasható Kovács Zoltán közleményében.

Mindenki részletesen tájékozódjon a rendelkezésre álló aktuális információkról a Szent István-napi programsorozat applikációján, honlapján és a média híradásain keresztül Fotó: Polyák Attila - Origo

Az operatív törzs vezetője korábban azt közölte: a várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé.

A szombat 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat déli ülését követően dönt

- tette hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt az MTI-vel azt közölte, zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat, és azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.

Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A részletes programkínálat és egyéb információ a folyamatosan frissülő www.szentistvannap.hu weboldalon található.