Lángra kaphatnak az elektromos vízforraló kannák

Illusztráció
Vágólapra másolva!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált laboratóriuma. Négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy hatodikat mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek - írja az ITM.
Vágólapra másolva!

Szinte mindannyian használunk elektromos kannákat, leggyakrabban talán tea- vagy kávékészítéshez melegítünk bennük vizet otthon vagy a munkahelyünkön. Különösen fontos tehát, hogy ezek az eszközök minden körülmények között biztonságosak legyenek. A víz és az elektromosság együttes jelenléte önmagában alapos okot szolgáltat arra, hogy a fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kísérje e termék piacát.

Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma vizsgálati eredményei szerint,

a tizenhat mintavételezett vízforralóból hat nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek.

Az egyik készülék táplálására a gyártó védővezető nélküli hálózati csatlakozóvezetéket kötött be, így annak bármelyik fémrésze és a benne lévő víz is feszültség alá kerülhet, ami akár halálos kimenetelű áramütést okozhat.

Illusztráció Forrás: Pixabay

Mivel az elektromos kannák a víz felforralása után automatikusan kikapcsolnak, azokat sokan működés közben őrizet nélkül hagyják. A fellépő nagy üzemi áramterhelés hatására azonban a hőkorlátozó eszköz érintkezői összeragadhatnak, és ha nincs másik, a vízforraló túlmelegszik, műanyag részei megolvadnak, láng csap ki belőle, vagy kigyullad. Az öt kannánál megállapított hiba a tűz és égési sérülés veszélye szempontjából három készülék esetében súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve. A termékvizsgálat részletes eredményei a fogyasztóvédelmi portálon olvashatók.

Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:

A magyar szakhatóság tavaly a negyedik legtöbb jelzést küldte az uniós termékriasztási rendszerbe, több mint felüket villamossági termékek hibái miatt. A hazai fogyasztóvédelem messze a legnagyobb arányban hívja fel áramütési kockázatokra az európai társszervezetek figyelmét."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!