Elon Musk a kutyás kriptovaluta árfolyamát is az egekbe lökte

doge, dogecoin, kriptovaluta
A világhírű kutya
Vágólapra másolva!
Elon Musk azt tervezi, hogy a Marson a jövőben létrehozott emberi kolónia gazdasága is kriptovalutával fog működni.
Vágólapra másolva!

A történet még 2013 végével indult, amikor Jackson Palmer, az Adobe szoftveróriás mérnöke viccből egy kriptovalutát hozott létre, amelyhez egy shiba inu kutyához hasonló mémet társított.

Billy Markus fejlesztőtársával Palmer megvásárolta a Dogecoin.com webhelyet és a bitcoin stílusában bevezette az új digitális valutát.

A "szórakoztató és barátságos internetes pénzként" jellemzett valuta népszerűsége a kreatív marketingnek köszönhetően hamar növekedésnek indult.

Dogecoin Forrás: Shutterstock

Elon Musk, aki a PayPal társalapítójaként szerezte vagyonát, mára pedig a The SpaceX és Tesla vezérigazgatója, egy érdekes véletlen folyamán került a képbe 2018-ban, öt évvel a kriptopénz létrehozása után. Musk segítségért fordult Palmerhez, mert tweetjeit csalók hamis profilokról érkező kommentekkel bombázták, így próbálva kriptovalutákat és bitcoinokat kicsalni követőitől.

Palmer biztonságossá tette a világ leggazdagabb emberének közösségi profilját, és ezzel minden bizonnyal lekötelezte őt, mert innentől kezdve Musk a dogecoin iránti szeretetét egyre többször nyilvánította ki a közösségi média felületein.

Tesla founder Elon Musk. Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Vince Bucci

Habár a kriptovaluta eredetileg viccnek indult, de úgy tűnik a sors szereti az iróniát, mert értéke mára csillagászati összegekre emelkedett.

Valahányszor Musk Twitter-hírcsatornáján mémet oszt meg a Dogecoinról, az ára csak még jobban megugrik. Legutóbb, amikor február elején ismét megtette, a kriptopénz értéke percek alatt több mint 40 százalékkal emelkedett, egészen 2 milliárd dollárra (590 milliárd forint). Bár azóta az árfolyam némileg csökkent, így is komoly erősödést mutathat fel a kriptovaluta.

Egyik híressé vált tweetjeben a Tesla vezetője még azt is megosztotta követőivel, hogy úgy döntött,

Ez pedig akár be is igazolódhat, tekintve, hogy az általa vezetett SpaceX cég egyik nem titkolt terve a Marson emberi kolóniát alapítani.

Dogecoin, virtual money. Forrás: AFP/Photononstop/Philippe Turpin

A Dogecoin körül kialakult lelkesedés 2014 óta 50.000 százalékkal növelte annak értékét, és úgy tűnik, hogy a jövőbeli kilátások is kecsegtetőek a valuta számára.

- nyilatkozta Elon Musk.