Magyarország felkerült a startup világtérképre

startup, korai fázisú vállalkozás
Vágólapra másolva!
A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost. A mértékadó jelentés fontos eredményként említi, hogy az elmúlt években közel 27 milliárd forintnyi korai befektetés jutott a helyi kezdő vállalkozásokhoz.
Vágólapra másolva!

Budapest a feltörekvő ökoszisztémák élmezőnyébe került a finanszírozás terén.

A jelentés megőrzendő értékként emeli ki az aktív állami szerepvállalást és a rendelkezésre álló szakértelmet is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tavaly kapcsolódott be partnerként a Startup Genome elemző-tanácsadó szervezet nemzetközi kutatásába. Az együttműködés célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma látványos fejlődése a külföldi innovátorok és befektetők számára is láthatóbbá váljon.

A 2020-ról szóló, idén publikált kutatás a feltörekvő városok nemzetközi élmezőnybe sorolta a magyar fővárost.

A kedvező eredmény eléréséhez, a startup ökoszisztéma élénkítéséhez az ITM és az NKFIH kiemelt szakpolitikai támogatással és jelentős keretösszegű pályázati finanszírozással járult hozzá.

– hangsúlyozta Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára a tárca közleményében.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A globális felmérés megállapításai visszaigazolják az erőfeszítéseket, és újabb célokat jelölnek ki a vállalkozni vágyó fiatalok lehetőségeinek további bővítéséhez.

- tette hozzá Gulyás Tibor.

A Startup Genome jelentése szektorális erősségként külön kitér a mesterséges intelligencia terén felmutatott teljesítményre. Megemlíti a több mint 200 tagot számláló Mesterséges Intelligencia Koalíciót, az állami beruházásban létrejött ZalaZone járműipari tesztpályát, és olyan startup sikertörténeteket, mint az önvezető járművekre koncentráló AImotive vagy a gyógyszerfejlesztést digitális sejtmodellezéssel elősegítő Turbine Kft.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

– emelte ki Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője, a Hungarian Startup University Program vezetője.