Megmutatjuk a világ 10 helyszínét, ahol a legtöbb arany található - galéria

arany, bánya, bányászás
Vágólapra másolva!
Mint arról az Origo is beszámolt, 2020 folyamán több, mint 24 százalékot emelkedett az arany árfolyama. Augusztusban rekordot is döntött a nemesfém, 2000 dollár feletti unciánkénti árfolyamszinttel, és folyamatosan növekvő kereslettel. A kérdés már csak az, hogy képes-e a világ annyi nemesfémet kinyerni a most ismert lelőhelyekről, amennyi elegendő az aranyt övező felfokozott érdeklődés kielégítéséhez.
Vágólapra másolva!

Mivel elemzői várakozások szerint a globális gazdasági teljesítményre ebben az évben is jelentős hatással lesz a koronavírus-világjárvány, így várható az arany árának további növekedése. Nem mindegy tehát, hogyan, honnan, és milyen próbálják a bányaipari vállalatok kielégíteni a keresletet.

Az alábbiakban bemutatjuk a világ legígéretesebb, legnagyobb aranytartalékait, azokat a helyeket és bányászati projekteket, ahonnan a legtöbb aranyat remélheti a világ a közeli jövőben.

Kattintson a képre, és nézze meg galériánkat ezekről a nagy sikerrel, és sok nemesfémmel kecsegtető aranylelőhelyekről, illetve aranybánya-projektekről!

Aranybányák, bánya, Wafi-Golpu
Aranybányák, bánya, Cascabel
Aranybányák, bánya,  La Colosa
Aranybányák, bánya, Reko Diq
Aranybányák, bánya, Siembra Minera Project
Aranybányák, bánya, Donlin
Aranybányák, bánya, Sukhoi Log
Aranybányák, bánya, Norte Abierto
Aranybányák, bánya, Kerr Sulphurets Mitchell
Aranybányák, bánya, Pebble mine
Aranybányák, bánya, Wafi-Golpu
Aranybányák, bánya, Cascabel
Aranybányák, bánya,  La Colosa
Aranybányák, bánya, Reko Diq
Aranybányák, bánya, Siembra Minera Project
Aranybányák, bánya, Donlin
Aranybányák, bánya, Sukhoi Log
Aranybányák, bánya, Norte Abierto
Aranybányák, bánya, Kerr Sulphurets Mitchell
Aranybányák, bánya, Pebble mine
Aranybányák, bánya, Wafi-Golpu
Aranybányák, bánya, Cascabel
Aranybányák, bánya,  La Colosa
Aranybányák, bánya, Reko Diq
Aranybányák, bánya, Siembra Minera Project
Aranybányák, bánya, Donlin
Aranybányák, bánya, Sukhoi Log
Aranybányák, bánya, Norte Abierto
Aranybányák, bánya, Kerr Sulphurets Mitchell
Aranybányák, bánya, Pebble mine