Matolcsy György: Új világ alakul ki, új normákkal

MATOLCSY György
Budapest, 2020. április 17. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank épületében 2020. április 16-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Mind a költségvetésben, mind a monetáris politikában jelentős mozgástérrel és tűzerővel rendelkezünk  – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hangsúlyozva: a gazdaságtörténetben egyedülálló módon az éves GDP 18-20 százalékát kitevő forrást mozgatnak meg a vírus okozta károk enyhítése és a gazdaság újraindítása érdekében. Ha szükséges, a kormány mellett a jegybank is további intézkedéseket hoz majd. „Persze hallom én is a szirénhangokat, miszerint a megoldás egyszerű: elég ingyenpénzt adni mindenkinek. Erről egy régi kártyás mondás jut eszembe: kibicnek semmi sem drága" – fejtette ki az MNB első számú vezetője.
Vágólapra másolva!

"A koronavírus-járvány az elmúlt száz évben nem tapasztalt egészségügyi vészhelyzetet okozott. Ez mindenkit váratlanul ért. Egyszerre kell megküzdenünk egy biológiai vírussal, amely emberi életeket veszélyeztet, és a félelem vírusával, amely a gazdaságaink működésének alapját jelentő bizalmat rongálja. A félelem, a rettegés rossz tanácsadó" - mondta Matolcsy György. A jegybank elnöke szerint ilyen rendkívüli helyzetben a kormányok, a jegybankok, a gazdaságpolitikai döntéshozók feladata, hogy olyan határozott, összehangolt válaszokat adjanak, amelyek hatékonyak az egészségügyi védekezésben, s közben képesek a bizalom helyreállítását is megtámogatni, fenntartva a gazdaság hosszabb távú működőképességét.

- mondta Matolcsy György.

A jegybank elnöke optimista, mert – szemben a 2008-as helyzettel – Magyarországot stabil, fundamentálisan erős állapotban érte el a járvány. Magyarország az elmúlt száz évben soha olyan felkészülten nem nézhetett szembe válsággal, mint most.

A gazdaság beindításában az export és a beruházások újraindításának lesz meghatározó szerepe - mondta Matolcsy György.

Az export beindulását követően pedig a hangsúlyt egyre inkább a beruházások felfuttatására kell áthelyezni - mondta.

Az IMF legújabb prognózisában azt írja: Magyarország az elsők közt lábal ki a válságból, és az európai élmezőnybe fog tartozni. Matolcsy György erről azt mondta: ez az értékelés is a 2010 óta elvégzett munka sikerét mutatja.

Az MNB elnöke hangsúlyozta, fontos, hogy a válságkezelés közben is megmaradjon a gazdaságpolitika beavatkozási képessége, ezért nem lehet ingyen pénzt önteni a gazdaságba.

Az NHP Hajrá programja ezermilliárd forintnyi friss forrást ad a hazai mikro-, kis- és közepes vállalatok finanszírozására, ez a korábbi szakaszból megmaradt 500 milliárddal együtt már 1500 milliárdos keretet jelent.

Matolcsy György elmondta, hogy a Monetáris Tanács április 28-án, a következő rendszeres ülésén dönt az eszközvásárlási program feltételeiről, a vételek pedig május első hetében indulhatnak.