Újabb ország vezetheti be az eurót

euró, bankjegy
ILLUSTRATION - 500 Euro-notes, photographed in Berlin, Germany, 11 August 2016. PHOTO: JENS KALAENE/dpa
Vágólapra másolva!
"Teljes mértékben előre látható", hogy Bulgária a terveknek megfelelően idén tavasszal csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez, 2023-ben pedig belép az euróövezetbe - közölte egy bolgár rádiónak nyilatkozva Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője.
Vágólapra másolva!

Bulgária, amely 2007 óta tagja az Európai Uniónak, azzal számol, hogy

idén április végéig csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez, és 2023-tól bevezeti az eurót.

Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát.

Krisztalina Georgieva a bolgár nemzeti BNP rádiónak nyilatkozva egyebek között azt mondta, hogy szerinte minden a terveknek megfelelően alakul Bulgária euróövezeti csatlakozása kapcsát. Hozzátette, hogy a napokban Davosban azt mondta neki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy "nagyon pozitívan tekint" Bulgária csatlakozási tervére, és hogy "úgy tűnik, az euróövezet ülésein hamarosan bolgárul is beszélnek majd".

Bulgária már közel két évtizede az euróhoz rögzítette a nemzeti valutáját Forrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Az IMF bolgár származású vezetője szerint

az euróövezetbe történő belépéssel nyerne az ország, nőne monetáris biztonsága és védelmet kapna a globális kihívásokkal szemben.

Bulgária teljesíti az euró bevezetésének főbb kritériumait, államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció, és az Európai Unió (EU) egyik legkevésbé eladósodott országa. Ugyanakkor az EU legszegényebb állama és a felmérések szerint az egyik legkorruptabb is.

Újabb ország vezetné be az eurót

Horvátország a hét végéig kérni fogja felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) - jelentette ki Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülését követően. A tárcavezető kiemelte: a kormánynak még formálisan is fel kell hatalmaznia a pénzügyminisztert és Borisom Vujcic jegybankelnököt, hogy aláírja és elküldje a szándéknyilatkozatot.

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságai által közösen megállapított sávközép körül.

Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak (EKB) és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére is szükség van.