Innovatív lehetőségek jönnek a jövőben a zöld gazdaságélénkítésben

A Magyar Nemzeti Bank épülete
Vágólapra másolva!
Az MNB március végén konzultációs felhívást kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus miatti járványhelyzetet követően. Sok javaslat érkezett be a felhívásra, melyek azt jelzik, hogy széleskörű lehetőségek vannak a gazdaság „zöld" gazdaság élénkítésére.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019 februárjában hirdette meg Zöld Programját a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentése, a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának bővítése érdekében. A program keretében az MNB támogatja a pénzügyi közvetítőrendszer résztvevőit, hogy a jelenleginél erőteljesebben járuljanak hozzá a környezeti fenntarthatósághoz.

A koronavírus miatti járványhelyzet nemcsak az emberek megbetegedését, egészségügyi helyzetének romlását jelenti, de a gazdaságot is hátrányosan érinti. Az MNB szándéka az akut járványhelyzet utáni minél hatékonyabb gazdasági kilábalás elősegítése. Fontos azonban, hogy ez a gazdasági helyreállás ökológiai értelemben is fenntartható legyen.

A jegybank konzultációjára 17 civil szervezettől és környezetvédelemmel foglalkozó tudóstól, éghajlatvédelmi és energetikai szakembertől érkezett rendkívül hasznos írásos javaslat.

A jegybank felhívására számos javaslat érkezett, amely segítheti a hazai innovatív, zöld beruházásokat Fotó: Polyák Attila - Origo

A bemutatott javaslatok, mint például a hazai épületállomány energetikai korszerűsítése, a megújuló energiatermelés felfuttatása, az agrárium zöldítése, a rövid ellátási láncok kialakítása a különböző iparágakban és a vízgazdálkodási fejlesztésekre vonatkozó gondolatok mind azt jelzik, hogy széleskörű lehetőségek lennének az innovatív, zöld gazdaságélénkítésben.

A javaslatokat a jegybank a következő időszakban értékeli, egyeztet a civil szervezetekkel, kormányzati és piaci partnereivel,

annak érdekében, hogy zöld beruházásokat támogató intézkedések, illetve javaslatok álljanak majd elő. Az MNB hosszú távon, további területeken is folytatni kívánja az együttműködését a civil szervezetekkel, illetve a tudományos élet résztvevőivel.

Forrás: Mnb.hu