Jelentős adókönnyítéseket jelentett be a pénzügyminiszter

VARGA Mihály, Gazdaságvédelmi Operatív Törzs
Budapest, 2020. július 9. Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülését követően tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. július 9-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs - jelentette be a testület ülését követően a pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy

a testület döntése alapján januártól a 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (kiva) bevételi értékhatára a kétszeresére, azaz 3 milliárd forintra emelkedik. Az egyszerűsített adónemet így jóval többen választhatják.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Attila

- tette hozzá. A vállalkozások mellett a családokat is segíti jövőre, hogy több mint másfél millió államigazgatási ügy intézése ingyenessé válik. Az intézkedés csaknem 5 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

A Gazdaságvédelmi operatív törzs emellett javasolja, hogy a magánszemélyeknek a cégek által biztosított járványügyi szűrővizsgálat mint juttatás adómentes legyen.

A változás tesztenként több mint 7 ezer forint adó megtakarítását eredményezi a foglalkoztatónak - közölte a tárcavezető. Varga Mihály végezetül bejelentette, hogy a beruházások ösztönzése érdekében döntöttek a fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső értékhatárának eltörléséről is. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az intézkedések összhangban állnak a kormány eddigi adópolitikájával, de a rendkívüli helyzet miatt gyorsítani kell az adók csökkentését, ügyintézésük egyszerűsítését és a befektetések ösztönzését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!