Ebben az országban gyártják a legtöbb sört Európában

sör, csapolt sör
Vágólapra másolva!
Pénteken volt a Nemzetközi sörnap. Erre az időpontra időzítve tette közzé az Eurostat a legfrissebb sörtermelési adatokat a tavalyi évről. 2019-ben több mint 34 milliárd liter alkoholtartalmú sört gyártottak az unióban, egy lakosra vetítve mintegy 77 liter sör fogyott.
Vágólapra másolva!

A 34 milliárd liter sörön kívül tavaly az Európai Unióban 1,4 milliárd liter olyan készült, amely kevesebb, mint fél százalék alkoholt tartalmazott, vagy teljesen alkoholmentes volt.

Az EU tagállamok közül Németország volt a legnagyobb termelő 2019-ben, 8 milliárd literrel (ez az EU teljes termelésének 23 százaléka).

Vagyis az unióban termelt minden negyedik liter sör Németországban készült.

Forrás: Eurostat/Origo

Németországot Lengyelország és Spanyolország követte (mindkettő 3,9 milliárd liter, vagyis 11 százalék), Hollandia (2,5 milliárd liter, 7 százalék), Belgium (2,4 milliárd liter, 7 százalék; utóbbi 2017-es adat), Franciaország (2,0 milliárd liter, 6 százalék), Csehország (1,9 milliárd liter, 6 százalék).

2018-hoz képest Litvániában volt a legnagyobb növekedés az alkoholtartalmú sörgyártásban (+7 százalék), továbbá Spanyolországban (+6 százalék) és Olaszországban (+5 százalék).

Ezzel szemben a sörtermelés Hollandiában 9 százalékkal, Lettországban 7 százalékkal, Szlovákiában 6 százalékkal csökkent.

Hollandia 1,9 milliárd liter alkoholtartalmú sört exportált 2019-ben, ezzel az EU összes tagállama közül a legnagyobb sör-exportőr volt,

megelőzve Belgiumot (1,7 milliárd liter) és Németországot (1,6 milliárd liter), majd Csehországot, Franciaországot és Írországot (mindegyik 0,5 milliárd liter).

Forrás: Eurostat/Origo

Az EU-n kívüli országokba irányuló sörkivitel fő célpontjai az Egyesült Államok (911 millió liter, 22 százalék) és az Egyesült Királyság (825 millió liter, 20 százalék). Ezek után Kína (364 millió liter, 9 százalék), Oroszország (258 millió liter, 6 százalék), Kanada (193 millió liter, 5 százalék), Dél-Korea (184 millió liter, 4 százalék), Dél-Afrika (108 millió liter, 3 százalék), Svájc (98 millió liter, 2 százalék), Ausztrália (92 millió liter, 2 százalék) és Tajvan (86 millió liter, 2 százalék) következik.

Európában Németország a legnagyobb sörgyártó, viszont Hollandia a legnagyobb sör-exportőr Forrás: Shutterstock

A nem Európai Unióban termelt sörök részesedése az unión belül csekély. Azonban, ha mégis unión kívüli országokból importálunk, akkor leginkább a brit (278 millió liter, vagyis az összes EU-n kívüli sör 2019-ben importált mennyiségének 47 százaléka), a mexikói (125 millió liter, 21 százalék) sört választjuk a szerb (61 millió liter, 10 százalék), a fehérorosz (33 millió liter, 6 százalék), az amerikai (19 millió liter, 3 százalék), az ukrán (15 millió liter, 2 százalék), a kínai (13 millió liter, 2 százalék) és az orosz (9 millió liter, 2 százalék) sör előtt.

Forrás: Europa.eu