70 milliárd forinttal járul majd hozzá a GDP-hez a MOL új üzeme

Mol, benzinkút
Budapest, 2017. március 23. Mol felirat az olajkonszern töltőállomásán Budapesten, a Szentendrei úton 2017. március 23-án. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Évente 70 milliárd forinttal növelheti majd Magyarország GDP-jét a MOL-csoport új poliol üzeme, amelynek megépítéséhez a Messer Hungarogáz Kft. is hozzájárul. A Tiszaújvárosban megvalósuló 1,2 milliárd eurós petrolkémiai beruházás részeként a hazai ipari gáz piac meghatározó szereplője nitrogén- és sűrítettlevegő-üzemet telepít és üzemeltet a jövőben, írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint 2021-ben kezdi meg a működést a MOL petrolkémiai komplexuma, amelyet a thyssenkrupp közreműködésével 1,2 milliárd euróért építenek Tiszaújvárosban.

illusztráció Forrás: MTI/Marjai János

Az üzemben fontos köztes termékeket, poliolt fognak előállítani Közép- és Kelet- Európa különböző poliuretán felhasználó ágazatai számára.

Az előzetes becslések szerint az új üzem éves szinten 70 milliárd forinttal járul majd hozzá a magyar GDP-hez.

A Messer úgynevezett on-site gázelőállító üzemre kapott megrendelést, amely Magyarország legnagyobb teljesítményű létesítménye lesz kategóriájában. A teljes körűen automatizált, nitrogént és sűrített levegőt előállító üzemben a leginnovatívabb technológiákat alkalmazzák az energiahatékony és környezetbarát működés érdekében.