Vágólapra másolva!
A Magyar Lízingszövetség szerint a következő időszakban a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor lesz a magyar lízingpiac motorja.
Vágólapra másolva!

Felmérésük alapján a magyar lízingpiac az első negyedévben 16 százalékkal bővült, és 147 milliárd forintot ért el, ami nagyban köszönhető a jármű- és gépfinanszírozásnak.

A kis- és középvállalkozások kulcsszerepet kapnak a piacon, az első negyedévben a kihelyezett összeg 71,5 százaléka került a kkv-szektorba.

A lízing ideális megoldás a kkv-k számára, s nem csak gépjárművet, de ingatlant, vagy bármilyen gépet, berendezést is lehet lízingelni Forrás: Thinkstock

A Magyar Lízingszövetség piaci tapasztalatai szerint a kkv-k elsősorban az alacsony finanszírozási költség, az alacsony önerő, valamint a pótlólagos fedezetek szükségtelensége miatt választják a lízinget.

Ezt támasztják alá nemzetközi példák is.

Az Európai Unió bizottsága és az Európai Központi Bank SAFE elnevezésű felmérése szerint Európában egyre nagyobb a lízingfinanszírozás aránya, a hiteljellegű termékek után a lízingkonstrukciók a legnépszerűbbek.

Nyikos Katalin, a szövetség elnöke a közleményben hangsúlyozta, a magyar kkv-k számára a támogatások után a lízing a legrelevánsabb finanszírozási forma. A gyorsan növekvő cégek 27 százaléka, az exportőrök 28 százaléka vett igénybe lízingfinanszírozást az elmúlt hat hónapban, bankhitelt 18, illetve 21 százalékuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!