Mindig járnak az ajándék kilométerek a matricákhoz

autópálya forgalom FOTÓ ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY M30-as autópálya személyautó útdíjbevezetés útdíjköteles útjelző tábla Miskolc, 2015. január 7.
Járművek haladnak az útdíjköteles M30-as autópálya és az ingyenes, Miskolcot elker
Miskolc, 2015. január 7. Járművek haladnak az útdíjköteles M30-as autópálya és az ingyenes, Miskolcot elkerülő szakasz felhajtóján Miskolc határában 2015. január 7-én. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A megyehatár utáni első lehajtóig érvényes a megyematrica, köszönhetően a rendszer finomhangolásának. Most az is kiderült, hogy ez a kedvezmény még akkor is érvényes, ha már a megyehatáron is van egy letérő.
Vágólapra másolva!

Februártól nem kell két megyematricát is venniük azoknak, akik a következő megye első lehajtójánál lekanyarodnak a díjköteles utakról. Az útdíjrendszer finomhangolásának fontos része ez, és ésszerű kedvezmény, hiszen csak így használhatják az autósok a 100 százalékát annak az úthálózatnak, amiért fizettek.

A következő megye első lehajtóáig elmehetünk a megyematricánkkal Forrás: MTI/Vajda János

Nem volt teljesen világos azonban, hogy mi van azokkal az útszakaszokkal, amelyeknél van lehajtó a megyehatáron is. A kormány ígérete szerint minden esetben a következő megye első lehajtójáig érvényes a matrica, de arról nem esett szó, hogy a határon fekvő csomópontok elsőnek számít-e.

Az autósoknak kedveznek

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) honlapján több ilyen csomópont is van. Az M6-oson például mindkét Fejér megyei kilépő ilyen. Kérdésünkre a NÚSZ vezető szóvivője elmondta, hogy ilyen esetekben is érvényes, hogy a következő megyében található első lejárójáig használhatják majd az utat az autósok.

Az M6-os mindkét Fejér megyei csomópontja a megyehatáron van Forrás: NÚSZ

Ezzel akkor is kilométereket adnak ajándékba az autósoknak, ha azok az adott megye matricájával egyébként is használhatnák a teljes megye úthálózatát.