Mit adóztatnak meg 2015-től?

internetadó, Orbán, laptop
Vágólapra másolva!
A kormány beterjesztette a 2015-ös adótörvény tervezetét. Megadóztatják az internetet, a szappant és az Erzsébet-utalványt. Marad viszont ugyanakkora az SZJA, a 27 százalékos ÁFA, és a családi adókedvezmény sem nő. Jól járnak a frissházasok és Kövér László hivatala.
Vágólapra másolva!

Az ügyvivő amerikai nagykövet továbbra sem árulta el, kiket érint a kitiltási botrány, mert az amerikai jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Hangsúlyozta viszont, hogy az intézkedések nem a magyar kormány, csak az érintett magánszemélyek ellen irányulnak. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a kormány bizonyos intézkedései hozzájárulnak a korrupció burjánzásához Magyarországon.

Korlátozzák a netet

A Nemzetgazdasági Minisztérium beterjesztette a 2015-ös adótörvényt, amiből kiderül, hogy a kormány megadóztatná az internet-használatot, gigabájtonként 150 forinttal. Az adó alanyai a szolgáltatók lennének, de semmi nem akadályozná meg őket abban, hogy továbbhárítsák a fogyasztókra, ahogy például a bankok a bankadót. Rogán Antal szerint a szolgáltatók nem háríthatják tovább az adót, ráadásul szeretnének valamilyen felső korlátot bevezetni (ilyen a törvényjavaslatban nem szerepel). A Fidesz frakciója arra kérte a kormányt, hogy a nemzetgazdasági miniszter a parlamenti vita megkezdése előtt egyeztessen a szolgáltató cégekkel a korlát bevezetéséről.

Lesz korlát? Forrás: facebook.com/orbanviktor

Nem egyeztettek

A kormány a munkavállalók képviselőivel sem egyeztetett a cafeteria adóterhének emeléséről. Az adótörvény-tervezet szerint az egészségügyi hozzájárulásról (eho) szóló törvényben a korábbi 14 százalék helyett 27 százalékos adót vetne ki a kormány a munkáltatói juttatásokra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például az önkéntes pénztári juttatások, a SZÉP-kártya vagy az Erzsébet-utalvány után a kifizetők a jelenlegi 35,7 százalék helyett 51,17 százalékos adót lesznek kénytelenek fizetni.

Az a drága illat

Megadóztatják a sampont és a szappant is, a 2015-ös adótörvény ugyanis bevonja a termékdíjas körbe az "egyéb vegyipari termékeket". Adóköteles lesz még a mosószer, a kozmetikai szerek, a dezodorok, de a lakásillatosítók, sőt, a művirágok is.

Drágább lesz a fürdés Forrás: Táfelspicc

Van, ami nem változik

Az adótörvény tervezetéből az is kiderült, hogy nem jövőre fognak megvalósulni a kormány hosszútávú tervei. Egyelőre nem lesz egyszámjegyű az SZJA, marad 27 százalékos az ÁFA, és a kétgyermekesek adókedvezménye se most kezd el nőni, de 2016-19 között kétszeresére emelkedhet a gyermekenkénti adókedvezmény, ígérte Varga Mihály.

Kövér és a frissházasok

Viszont összesen 120 ezer forintot ad a kormány 2015-től nászajándékba a frissházasoknak, adókedvezmény formájában két év alatt, havonta ötezer forintjával. Az Origó olvasóit ez nem hatotta meg: szavazásunkon bő 80 százalék válaszolta azt, hogy nem érez nagyobb kedvet a házasságkötéshez az adókedvezmény miatt. A frissházasokon kívül több pénzt kap jövőre Kövér László házelnök hivatala. A hivatal büdzséje 75 millió forinttal emelkedik 2014-hez képest, ezen kívül a személyi juttatások összege félmilliárd forinttal lesz magasabb az ideinél. A büdzsé növekedését többek közt a Kossuth téri látogatóközpont és a mélygarázs üzemeltetésével indokolták.

Nem az adókedvezmény miatt szaladnak Forrás: MTI/AP/Vincent Yu

Száguldás, Porsche, szerelem

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület jelentősen, átlagosan 19,5 százalékkal javasolja csökkenteni a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjakat. A javaslatra a közigazgatási és igazságügyi miniszternek még rá kell bólintania, de ha elfogadja, akkor olyan vendéglátóhelyeken is lehet újra zene, amelyek az elmúlt években a jogdíjak emelése miatt csendbe burkolóztak. Tovább csökkent az üzemanyagok ára, a gázolajé 5, a benziné 9 forinttal, ezzel többéves mélypontra estek az árak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!