Hárommilliárd dolláros büntetést fizet a gyógyszercég

Vágólapra másolva!
Történelmi jelentőségűnek nevezték szakértők a GlaxoSmithKline brit gyógyszeripari cég csalás miatt fizetendő 3 milliárd dolláros büntetését. A cég beismerte bűnösségét, és peren kívül fizeti ki a pénzt.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban csalással vádolt GlaxoSmithKline (GSK) brit gyógyszeripari óriáscég elismerte a bűnösségét három vádpontban, és beleegyezett abba, hogy peren kívüli megállapodásként 3 milliárd dollár pénzbüntetést fizessen. Tisztségviselők szerint ez volt az Egyesült Államok történetének legjelentősebb egészségügyi csalása. A megállapodást a bíróságnak még jóvá kell hagynia.

A szóban forgó vádpontok szerint a GSK megsértette a gyógyszerkutatásra és -marketingre vonatkozó amerikai törvényeket, olyan piacszegmensekre értékesített termékeiből, amelyekre nem volt engedélye. Tizennyolc év alattiakat célzott meg Paxil nevű antidepresszánsával, miközben ezt csak felnőtteknek ajánlhatta volna. Ezenkívül olyan célokra árusította a Wellbutrint - egyebek között fogyásra, szexuális zavarok kezelésére -, amelyek szintén nem szerepeltek a hatósági jóváhagyásban. A cég a gyógyszerek népszerűsítésekor félrevezető cikkeket közölt orvosi lapokban, valamint korrumpált orvosokat.

A harmadik vádpont szerint a GSK nem adott meg bizonyos biztonsági adatokat a gyógyszer-ellenőrzési hatóságnak Avandia nevű diabéteszgyógyszerével kapcsolatban. Az említett törvényellenes tevékenységeket a cég az 1990-es évek végétől kezdődően gyakorolta, az Avandia esetében egészen 2007-ig.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy cég bűnösnek vallja magát olyan perben, amelyben vétkes tevékenységgel vádolják. Éppen emiatt a GSK peren kívüli megállapodása is különösen szokatlan. James Cole igazságügyi miniszterhelyettes történelmi jelentőségűnek nevezte az ügyet. A hárommilliárd dolláros pénzbüntetésből egymilliárd büntetőjogi, kétmilliárd pedig polgári jogi büntetés. A cég közölte, hogy készpénzkészletéből fizeti ki ezeket.