Vágólapra másolva!
Nincs több tétovázás, ködösítés: a Paramount kihúzta a bemutatónaptárából a Terminator: Genisys folytatásának premierdátumát. A filmet eredetileg 2017. május 17-én akarták bemutatni, erről letettek, és most már az a legvalószínűbb, hogy teljesen lemondtak az elkészítéséről. A folytatás tervei már a kukában lehetnek - Emilia Clarke, Arnold Schwarzenegger és Jai Courtney a Terminator: Genisys című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleoff680478 A kritikusok ízekre cincálták a Terminator: Genisys-t, mi sem voltunk kivételek, és a nézők sem özönlöttek rá. Amerikában konkrétan megbukott a 155 millióból készült ötödik rész, a tengerentúlon csupán 89 milliót tudott összeszedni. A világ többi országa mentett valamelyest a helyzeten, a sikeres kínai bemutató idején voltak olyan vélemények, hogy ez akár arra is sarkalhatja a stúdiót, hogy elkötelezze magát a folytatás mellett. Nem így történt. 2017. május 17-én immáron a Dwayne Johnson főszereplésével készült Baywatch mozifilmet fogja a világ elé térni a Paramount. Az életmentős sorozat új verziójában Alexandra Daddario és Leonardo DiCaprio exbarátnője is szerepelni fog. 2019-ban visszaszállnak James Cameronra a Terminátor-sorozat jogai. A rendező alighanem kétszer is megondolja, hogy ismét átruházza-e másokra a franchise irányítását. 5278 A lehető legtökéletesebb nőt választották ki a Baywatch-film főszerepérehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151118-a-leheto-legtokeletesebb-not-valasztottak-a-baywatch-film-foszerepere-alexandra-daddario.htmlSchwarzeneggerrel is nagyot égett a Terminátorhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150706-az-amerikaiak-leadnak-a-bontoba-a-terminatort-terminator-genisys-jurassic-world-agymanok.htmlSzabad szexelni tökéletes testű robotokkal?http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150419-szabad-szexelni-tokeletes-testu-robotokkal-ex-machina-kritika-oscar-isaac-domnhall-gleeson.html
Vágólapra másolva!