Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok mozijaiban rendszerint gyenge bevételeket hoz az első nyári szünet utáni hétvége, és ez most is így alakult. A toplista első helyét a komikus Tyler Perry szerezte meg az afroamerikai közönség számára megunhatatlan öregasszony alteregójával, Madeával. Az I Can Do Bad All by Myself 24 millió dollárt hozott a hétvégén, amellyel Perry harmadik legsikeresebb filmje lett. Ezzel felülmúlta az elvárásokat: korábbi komédiáival szemben ez a mostani film valamivel komolyabb hangvételű, ezért alacsonyabb bevételt reméltek csak tőle.Tyler Perry az I Can Do Bad All by Myself című filmbenA lista második helyén álló 9 című animációs film 10,9 milliót hozott, ami a posztapokaliptikus rajzfilmet forgalmazó Focus forgalmazási igazgatója szerint összhangban áll az előzetes elvárásaikkal. A másik két premierfilm viszont elbukott: sem a Sorority Row (5,3 millió) című horror-remake, sem a Kate Beckinsale nevével fémjelzett Vakító fehérség (5,1 millió) nem találta meg a közönségét.A korábbi bemutatók közül a Becstelen brigantyk még mindig jól teljesít (ezen a hétvégén 6,5 milliót hozott), összesen már 104,3 milliónál tart, így hamarosan lekörözi Tarantino eddigi legsikeresebb filmjét, a Ponyvaregény-t is.
Vágólapra másolva!