A hideg miatt hiúsult meg Richard Gere filmje

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ismét elhalasztották a Richard Gere főszereplésével készülő Emperor Zehnder című film forgatásának időpontját. Az 1997-ben elhunyt természetfotós, Bruno P. Zehnder igaz története alapján készülő produkció terve már évek óta érlelődik.

Zehnder hosszú éveken át készített fotókat az Antarktisz pingvinjeiről: feltett szándéka volt, hogy azokat természetes élőhelyükön, sajátos közegükben örökítse meg. Huszonkettedik antarktiszi expedícióján, egy hóviharban vesztette életét. Néhány évvel ezelőtt a Vanity Fair magazin egyik számában 17 oldalas cikket jelentetett meg a fotós életéről - ez ösztönözte a készítőket arra, hogy filmre vigyék Zehnder történetét.

2002 elején a rendező Stephen Frears miatt nem kezdték meg a forgatást, aki akkoriban szerződött le a Dirty Pretty Things című filmhez, majd pedig a fotográfust alakító Richard Gere igazolt át a Chicago című musicalhez, ezt követően pedig a Shall We Dance? című produkcióban szerepel Jennifer Lopezzel az oldalán. A tervek szerint az Emperor Zehnder lett volna a következő filmje, amelynek forgatása idén októberben vette volna kezdetét, méghozzá az eredeti helyszínen.

A stáb azonban nem végzett időre a forgatás előkészületeivel - a napokban világossá vált, nem tudnak a megbeszélt időpontban kezdeni. Az Antarktisz szélsőséges időjárási viszonyai és a pingvinek sajátos életritmusa miatt csak a meleg évszak alkalmas a filmkészítésre, mivel a forgatás komoly technikai felkészültséget követel a stáb tagjaitól. A készítők úgy döntöttek, nem vállalják a viszontagságos időjárás okozta kockázatot, inkább egy teljes évre félreteszik a forgatókönyvet.