Hagyjuk békén a gyereket az asztalnál!

családi reggeli, családi együttevés
Vágólapra másolva!
Vekerdy Tamás szerint bűn a gyerekkel az asztal mellett a házi feladatról beszélgetni, és az sem teszi vonzóvá a közös étkezést, ha a szülő vacsora közben akarja rendre nevelni a csemetéjét. Tippek gyerekpszichológustól és dietetikustól, hogy a gyerek még kamaszkorban is szívesen csatlakozzon a közös vacsorákhoz.
Vágólapra másolva!

"Ha a közös családi étkezés kellemes a gyerek számára, kamaszként is lesz kedve leülni közénk. Ehhez viszont az kell, hogy hagyjuk őt békén az asztalnál: ne itt kezdjünk el vele beszélgetni az iskoláról, és ne itt tegyük fel azt a kérdést se, hogy szerinte hogyan lesz tiszta egy zokni, ha nem dobja be a szennyesbe" - mondja Vekerdy Tamás gyerekpszichológus.

Az Ipsos közvéleménykutató friss felmérése szerint a közös reggelik és ebédek szinte teljesen eltűntek a családok életéből, és hétköznaponként is csak a családok 61 százaléka vacsorázik együtt. Hétvégenként valamivel jobb a helyzet: a családok 80 százaléka együtt ebédel-vacsorázik. A felmérések azt is megmutatták, hogy ahogy kamaszodik a gyerek, úgy lesz számára egyre kevésbé vonzó a közös étkezés, és sok kamasz ki is vonja magát alóluk.

Ne az asztalnál kérdezzük a gyereket a házifeladatról

"A közös étkezések keretet adnak a családi életnek. Az asztal mellett meg lehet egymással osztani a gondolatokat, a gondokat, az örömöket, s mindez az összetartozás élményét erősíti. Az étkezésnek nagy jelentősége van egy gyerek egészséges lelki fejlődésében és szocializációjában, nem mindegy, hogy milyen körben és milyen légkörben zajlanak ezek az alkalmak" - hangsúlyozza a pszichológus.

A pszichológus szerint "bűn" az is, ha a gyereket nevelni próbáljuk az asztalnál, amire főleg az apák hajlamosak. A "ne csámcsogj", "egyél szépen késsel-villával" megjegyzések ugyanis biztosan nem teszik vonzóvá a közös étkezéseket. "Ha mi magunk szépen eszünk, fokozatosan a gyerek is úgy fog" - mondja Vekerdy. "A kamaszokkal pedig egy dolgot tehetünk: elviseljük a jelenlétüket. még ha tüskés, ítélkező is, mert neki is, nekünk is jó, ha ott van velünk az asztalnál."

Forrás: AFP

Nem baj, ha minden nap ugyanaz a vacsora

"Az egészséges táplálkozás alapja a napi öt étkezés, a három nagyobb étkezés mellett még ajánlott két kisebb is" - mondja Dánielné Rózsa Ágnes dietetikus. "Sok felnőtt számára a reggel egyenlő a rohanással, nem fér bele az evés, és a nagy rohanásban a gyerek sem kap reggelit. Pedig a napi energia 20-25 százalékát a reggelivel kellene magunkhoz venni. A reggeli kihagyása egyenes út az elhízáshoz, mert az elmaradt táplálékot később duplán visszük be" -teszi hozzá. De a reggeli ahhoz is kell, hogy a gyerek tudjon teljesíteni az iskolában, hogy a vércukorszintje rendben legyen a délelőtt során.

"Tudom, hogy a mai világban abnormálisnak tűnő dolgot mondok, de van rá példa, ismerek ilyen családot, ahol inkább korábban felkelenek, hogy a gyerek még reggel bebújhasson egy kicsit a szülői ágyba, és legyen idő a közös reggelire" - mondja Vekerdy Tamás.

A szakemberek szerint nem baj, ha nem meleg a vacsora, de valami meleg azért kerüljön este is az asztalra, legyen az csak egy tea, kakaó, csakhogy meglegyen a tűzhely melege hangulat. "Tény azonban, hogy egy kamasz könnyebben az asztalhoz csalogatható meleg vacsorával, különösen, ha az az egyik kedvence" - mondja Dánielné Rózsa Ágnes.

"Jó, ha olyat eszünk, amit szeretünk, még akkor is, ha ez minden nap ugyanazt az ételt jelenti. Fontos ugyanis, hogy az étkezésnek legyen élvezeti értéke. A Waldorf-iskolák kapcsán sok egészséges, de borzasztó süteményt kellett már életemben megkóstolni. Azt látom, hogy a szülők egy része hajlamos mániákussá válni az egészségtudatosság terén. Pedig az fontos lenne, hogy ne szorongjanak, hanem élvezzék az ételt, és ezt biztosítsuk a gyerekeknek is" - mondja Vekerdy Tamás.

"Attól, hogy a gyerek minden nap ugyanazt kéri, a család többi tagjának még kerülhet más az asztalra. Ha többféle ételt is az asztalra teszünk, előbb-utóbb a gyereknek is kedve támad más ételeket is kipróbálni" - javasolja a dietetikus.

Az étkezésekhez mindig víz, és ne édes üdítő kerüljön az asztalra. Azt a mondást pedig, hogy "ne igyál sok vizet, mert béka nő a hasadban", a szakemberek szerint felejtsük el egy életre, mert inni a nap során egyenletesen kellene, és egy pohár víz nem fogja egy kisgyerek gyomrát eltelíteni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!