Nem zavarta a piros lámpa a pofátlan autóst - videó

Vágólapra másolva!
A piros jelzés ellenére hajtott be a szembesávba egy autós a 87-es főúton Csempeszkopács közelében, ahol éppen burkolatjavítási munkákat végeztek félpályás útlezárás mellett. A közútkezelő szerint sajnos általános tapasztalat, hogy a járművezetők nemcsak a kézi, hanem a jelzőlámpás irányítást is figyelmen kívül hagyják.
Vágólapra másolva!

Nem zavarta a piros jelzés azt az autóst, aki ennek ellenére behajtott a szembesávba a félpályás útlezárás mellett a 87-es főúton, Csempeszkopács közelében, ahol éppen nagyfelületű burkolatjavítási munkákat végeztek - derül ki a Magyar Közút csütörtöki közleményéből.

Kézzel is próbáltak neki jelezni

A közútkezelő egy videót is megosztott az esetről, amit egy másik autó fedélzeti kamerája rögzített.

A felvételen látszik, hogy

a lámpánál szabályosan megálló jármű egy picit előrébb gurult, hogy így is jelezze a sort nagyobb tempóval, szabálytalanul megelőző járműnek, hogy piros a lámpa.

Emelett kézzel is próbált jelezni, de a szabálytalankodó jármű vezetőjét ez is teljesen hidegen hagyta.

Volt, aki azt hazudta, hogy rossz a lámpa

– Talán nem is kell nagyon magyarázni, hogy mennyire felelőtlen és veszélyes manővert hajtott végre a szabálytalan és türelmetlen autós, aki nemcsak magát, de az ott dolgozó kollégáink testi épségét is veszélyeztette. Arról nem is beszélve, hogy

a másik oldalról zöld jelzést kapó járművekkel is balesetezhetett volna

– írta közleményében a Magyar Közút.

A cég szerint azonban sajnos általános tapasztalat, hogy a járművezetők nemcsak a kézi, hanem a jelzőlámpás irányítást is teljesen ignorálják. Mint írják, ezen a helyszínen is volt olyan autós, aki szintén a piros jelzés ellenére hajtott be, és mikor megállították, azt hazudta, hogy rossz a lámpa.

A közleményben arra is emlékeztetnek, hogy a 87-es úton a jövő héten is folytatódnak majd a munkák, így a közlekedőknek ismét jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítaniuk.