Átadták a dorogi zebrát, amit ha meglát, nem fog hinni a szemének

zebra
Vágólapra másolva!
Egész napos útlezárás mellett festették fel a dorogi sportcsarnok melletti zebrát. A hagyományostól eltérő útburkolati jelet tábla is jelzi majd az autósoknak.
Vágólapra másolva!

Forgalomlassító, háromdimenziós zebrát terveztetett a dorogi rendőrkapitányság az Iskola utcába. A tervek szerint alakultak az engedélyeztetési folyamatok, április 10-én pénteken festették fel a 3D-s zebrát - írta a Kemma.hu.

Forrás: Kemma.hu

Kétkomponensű hidegburkolattal készült a háromszínű zebra. A zebra előtt 50 méterre, az úttestre felfestettek egy szintén háromdimenziós előjelző vonalat, illetve kihelyeztek egy „Hagyományostól eltérő útburkolati jel" feliratú táblát is.

Forrás: Kemma.hu

A kivitelező szerint a felfestés három évig lesz tartós, utána már javításra szorulhat. A cég a javításokat magára vállalta, és „örökbe fogadta" a település első – és reményeik szerint nem utolsó – 3D-s zebráját, így a javítást ingyen vállalja a későbbiekben.