Ki nem találná, miből készülnek hamarosan az autók gumiabroncsai

korom
Vágólapra másolva!
A Continental az utóbbi években közösen dolgozott a Pyrolyx vállalattal a gumiabroncsokból származó ipari korom újrahasznosításán.
Vágólapra másolva!

Az együttműködés célja, hogy lehetővé tegyék az újrahasznosított ipari korom (rCB) felhasználását a különféle gumiabroncsok gyártása során. A Continental és a Pyrolyx öt évre szóló megállapodást kötött.

Forrás: Continental

Az együttműködés révén globális szinten

fenntarthatóbbá válik a gumiabroncsok, valamint azok alapanyagainak gyártása.

A Pyrolyx több mint hárommillió leselejtezett abroncsot tervez újrahasznosítani, amelynek köszönhetően

minden egyes Continental-abroncsgyárnak évente legalább 25 millió tonna szén-dioxiddal lesz alacsonyabb a károsanyag-kibocsátása.

A beszállítói megállapodás hozzájárul a Pyrolyx fejlődéséhez is, amely további üzemeket létesít Észak-Amerikában és Kelet-Európában. Ennek eredményeként a következő öt évben az újrahasznosított ipari korom értékesítési mennyisége évi 10 ezer tonnára emelkedhet.