30 évvel ezelőtt, amikor Magyarországon az autótulajdonosok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy az új négyütemű változatra cseréljék-e a kékes füstöt eregető régi Wartburgot, vagy netán behozzanak-e egy legalább tízéves Opel Kadettot az NSZK-ból, valami egészen érdekes dolog született az világ kapitalista oldalán. Új prémiummárkát vezetett be kezdetben az Egyesült Államok piacán a Toyota, követve két nagy riválisa, a Honda (Acura) és a Nissan (Infiniti) példáját.
A New York-i Lippinscott marketing- és dizájnügynökség segítségével 219 névből választották ki azt, amelyik egyértelműen tükrözte az egyik fő márkaértéknek tartott luxust, az első modell fejlesztésénél pedig semmit sem bíztak a véletlenre:
mérnökök hadserege dolgozott rajta közel öt évig,
egymilliárd dollárt borítva az utolsó csavarjáig új, V8-as, hátsókerék-hajtású limuzinba. Olyan csodák jelentek meg benne, mint az Optitron-műszeregység és az ős-navigáció, felárért légrugóval is lehetett kérni.
Mégis, az LS talán legnagyobb erénye az volt, hogy a komplex technikát toyotás megbízhatósággal kombinálta – alighanem ez alapozta meg a márka sikereit. Már 1990-ben megjelent a Lexus a főleg német prémiummárkák uralta Európában (ahol az Acurát be sem vezették, az Infiniti pedig távozóban van), mára pedig a világ 70 országában forgalmazzák. Mostanra az is kiderült, hogy jó ötlet volt dízel helyett a hibrideket piacra dobni, csakúgy, mint az RX-szel időben felszállni a SUV-vonatra.
De hogy néz ki a márka jövője? Egy VR-szemüveget a fejemre húzva különleges, túlnyomórészt persze önvezető járművek vízióiba engedtek betekinteni a cég formatervező központjában, a beszédes nevű Toyota Cityben (Aicsi prefektúrában), ahol maga az épület is megér egy misét:
felső szintjére egy 200 tonnás, eltolható tető került,
hogy természetes megvilágításban is szemügyre lehessen venni az új modelleket. Természetesen ez tabu a látogatóknak, csakúgy, mint a Lexus hamarosan érkező első villanyautója.
Beengedtek viszont egy érdekes különterembe, ahol Yoshitaka Yanamoto farigcsált különleges célszerszámaival egy rendes, 1:1 arányú anyagmodellt. Ez nemcsak azért érdekes, mert visszatér vele a márka a kabriók piacára (típusjelet nem írhatok, de nem nehéz kitalálni), hanem, mert beavat a munkafolyamatokba: a 3D-tervek alapján készülő munkadarabon Yanamoto szan és csapata kézi munkával véglegesít minden élet és domborulatot, ezt digitalizálva folytatódhat a CAD-tervezés.
A kézműves (japánul takumi) mesterek más területeken, mindenekelőtt az utasterek kialakításánál is kiemelt szerepet kapnak a Lexusnál: számítógép helyett ők alkotnak olyan részleteket, mint például az UX bőrkárpitjának varrása sashiko öltésekkel (ilyenekkel készülnek évszázadok óta a judo és kendo ruhák),
de ilyenek az ES limuzinok katana kardminta alapján csiszolt dekorációs elemei is.
Természetesen a kézi mintadarabok elkészítése után ezek aztán gépi eljárással kerülnek sorozatgyártásba.
Mind közül a leghíresebb az LS limuzin feláras kiriko üvegmetszésű betétje, amelyet bonyolult öntési eljárással készítenek Toshiyasu Nakamura munkái alapján. A dizájnközpontba el is hozta a mester kézi csiszológépét, és kipróbálhattuk, milyen bonyolult akár csak egy óvodás feladatnak tűnő csillagot is üvegbe karistolni. Még érdekesebb volt a szomszéd strandnál álló hölgy, Yuko Shimizu portékája, az LS különleges ajtókárpitja, ezt ugyanis nem lehet sorozatgyártásba vinni. Ízlés dolga, kinek mennyire tetszik, de kétségtelen, hogy az origamiként, kézzel hajtogatott szövet különleges egy autóban.
Kívülről sem szokványos a Lexus-dizájn, amit az immár védjegynek számító orsóformájú hűtőrácstól kezdve számtalan mozgalmas részlet határoz meg, és mint a kiállított LF-1 tanulmányautós mutatta,
tartogat még meglepetéseket, például a lámpák elhelyezésével és fényjátékaival.
Feltűnő mozzanat, hogy a márka büszke japán eredetére – ezt már más gyártók is használják ugyan marketinfogásként, de itt a hagyományok újraértelmezése önálló, sajátos identitást adhat az autóknak.
A formatervezők elképzeléseit persze nem mindig egyszerű gyártásba vinni, jó példa erre az LC kupé hatalmas alumínium ajtaja, ami az eljárás és a minőségellenőrzés terén is tartogatott kihívásokat. Ahhoz, hogy ezeket megismerjük, egy másik sziget felé, Fukuoka prefektúrába vettük az irányt, ahol a három üzem ontja a Lexusokat, illetve a benzinmotorokat vagy hibrid hajtásokat. Ezek közül most a legnagyobbat, Miyatát láttuk, amely egyidős a szentgotthárdi Opel- és az esztergomi Suzuki-gyárral.
Eredetileg Toyoták készültek itt (Mark II, Chaser), de az ezredfordulóra teljesen átálltak a Lexusokra, és fontos kitérőt tennünk a 2005-ös évszámnál: ekkor tört meg a jég, és
végre hazai piacon is bevezették a prémiummárkát.
Addig ugyanis minden modelljük álruhában, Toyotaként futott, egyre vastagabb szeletet hagyva a tortában a Mercedesnek, BMW-nek és más riválisoknak – hiszen addigra egyre több olyan japán vevő akadt, aki az utcaképet uraló tömegmárka helyett valami ínyencségre vágyott.
Miyatában (amely a márka kilenc gyáregységének egyike) évente 430 ezer autó készül, a korosodó CT mellett az új ES limuzin, illetve a teljes SUV-paletta, vagyis az UX, az NX és az RX. Teljes folyamatról van szó, vagyis leegyszerűsítve
az egyik kapun hengerelt lemezek érkeznek be, a másikon pedig kész autók távoznak.
Rendszeresen szerveznek ide látogatásokat, üvegfalon még a fényezőkamrát is meg lehet nézni, de vasfegyelemmel: lézengés helyett itt golfkocsin visz körbe egy szigorú idegenvezető.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!